keresés menü

Az IKEA felvásárolná a megunt bútoraidat

Fekete Pénteken. Szó szerint.

A legtöbb kiskereskedő számára a fekete péntek a mindenféle új szajré eladásáról szól, de a svéd bútorgyártó inkább egy friss fenntarthatósági erőfeszítést tesz a Nyugati Ember Konzumnapján.

Ha fellapozzuk az IKEA hivatalos oldalát, igen, a magyart is, azt fogjuk látni, külön fejezetet szentelnek a bezöldülésnek és a környezet megóvásának, a bútorok második élete címmel pedig kampányt indítanak arra, hogy aki megszabadulna régi darabjaitól, az ne a következő lomizáson szórja ki háza elé a KULLEN fiókos szekrényt, hanem vigye vissza nekik – hogy aztán ők újra, olcsóbban beárazzák és eladják.

Ahogy az ebből a fenti vidiből is kiderült, pofonegyszerű a történet, méretek megadása, sérülések jelzése (nem érdemes elkummantani, mert az IKEA dolgozója úgyis ellenőrzi majd) egy űrlapon, aztán az áruház tesz egy ajánlatot, amit ha elfogadunk, csak be kell vinnünk a megunt széket / polcot / akármit, onnantól ők gyámság alá veszik és gondoskodnak róla – hogy hamarosan új gazdája legyen.

A bombajó kezdeményezést 27 országban is aktiválják egyébként november 24 és december 3. között, szóval szólj a berlini haverodnak meg a Londonban programozó öcsédnek is!