keresés menü

Ez a brit lány bemutatta, hogyan kell mosolyogva a földbe nézni a nácikat

Aktuálpolitikai feszültségektől terhes napjainkban mi sem tudunk elmenni Joe Giddens remek fotói mellett, amik virálisan söpörtek végig a közösségi felületeken a hétvégén. Ekkor tartott ugyanis demonstrációt az Angol Védelmi Liga nevű iszlámellenes szélsőjobber csoport Birminghamben, abból az apropóból, hogy a westminsteri merénylet elkövetője is ebből a városból származott.

Egy fiatal lány, Saffiyah Khan is elment a tüntetésre, de azzal maga sem számolt, hogy miután megvéd egy fejkendős nőt az atrocitásoktól, ő maga kerül célkeresztbe. Amiben viszont csodálatosan nyugodtan állta a sarat az arcába fröcsögőkkel szemben, és ezzel akaratlanul is az antifasizmus hősévé vált.

Khan a Buzzfeednek elmondta, hogy azért tűrte ilyen higgadtan az egészet, mert egyszerűen csak nem akart felülni a provokációnak. “A fotók miatt persze elveszítettem az anonimitásomat, de megérte. Valószínűleg jól megjegyezték az arcomat, de ezt az áldozatot meg kellett hoznom.”

Szép volt!