keresés menü

Észak-Koreai tudósok azt mondják, előállították az alkoholt, amitől nem lesz másnapos az ember

Kim Dzsongun kutatói állítólag hosszas kísérletezések után kifejlesztették az alkoholt, ami nem okoz másnaposságot. A Koryo-likőrnek az a ginszeng nevű gyógynövény a fő alapanyaga, ami hat évig cseperedik, és amiről a phenjani tisztviselők korábban azt állították, hogy ez az élet elixírje, és még az AIDS-et is gyógyítja.

A tudósok számára az eredeti kihívás az volt, hogy enyhítsék a ginszeng sokak számára elviselhetetlen keserűségét. Az igazából, hogy még másnapot sem okoz a Koryo-likőr, pusztán járulékos siker lett. A Pyongyang Times nevű helyi propagandalap pedig még azt is megjegyezte, hogy az ital kedvessé teszi az embereket. Ami, valljuk be, elég aranyos.

***

Annyi azért még álljon itt, hogy a világ nyugati felén egyelőre az a hivatalos álláspont, hogy bizonyos mennyiségű alkoholfogyasztás után a másnaposság mindenképp megérkezik, illetve mi a ginszenggel sem kezelünk AIDS-et. Már csak azért sem, mert már rendelkezésre állnak olyan gyógyszerek, amikkel a HIV-vírus bizton kordában tartható.

(via independent)