keresés menü

És te mivel töltenéd meg a Westend logóját, hogy nyerj is vele?

Ne, ne nekünk mondd el. Küldd be nekik!

Látjátok ott az a W betűt ezen a nyitóképen? Hát persze, hogy látjátok. Nem nagyon lehet nem észrevenni. És mit tennétek bele?

Hülye kérdésnek hangzik? Pedig cseppet sem az. Na de ne siessük el semmit, először is jegyezzük meg a hihetetlen tényt, miszerint Magyarország legnagyobb bevásárlóközpontja tavaly ünnepelte a huszadik évfordulóját. A HUSZADIKAT! Akkor még iPhone sem létezett, de ötven filléres magyar érme még éppenhogy. És az Amerikai Pite című filmremek.

Persze a húsz év csak így kimondva nem annyira erős, de ha iderakjuk ezt a majdnem ugyanennyi idős (pontosabban: 2002-es) reklámfilmet, rögtön azzá válik:

Na, szóval most a a Pesti oldal elsőszámú shoppingmágnesének vezetősége úgy döntött, hogy ennek örömére idén ideje a kreatív ötleteket is magukhoz vonzani.

Mégpedig úgy, hogy a saját vásárlóközönséget megszólítva kezdjenek valamit a tavaly megújított logóval. Az abban taláható duplavé ugyanis konténerként funkcionál, azaz kizárólag a formája kötött, a tartalma szabadon változtatható, ezért most kiírtak egy pályázatot, hogy azt bárki, és ez most szó szerint értendő, tényleg bárki megtölthesse az ötletével, nem kell hozzá dizájnerdiploma.

És ezért bárkiből lehet győztes.

A több mint két évtizedes plázához mindenki tud valamilyen emléket társítani, legyen az egy sírva röhögős moziélmény, jógaóra a tetőn, vagy Életünk Gatyájának megtalálása, aki pedig megpróbálja ezt az eszébe jutó dolgot kreatív vizuális formába önteni – pontosabban ebbe a bizonyos W formába – akkor azzal most elég jól járhat.

A beérkező pályaműveket háromtagú bizottság, Bérczi Linda, a Budapest Art Week igazgatója, Baranyai Júlia, az Avalanche Kreatív Ügynökség művészeti vezetője, Kovács Orsolya, a Westend marketing igazgatója, valamint a szponzori zsűri, az Yves Rocher, valamint a Miniso bírálja el. Ezen felül a legjobbnak ítélt alkotásokat a Westend a saját facebook oldalán közzéteszi és közönségszavazásra bocsátja. A legtöbb szavazatot kapott tíz alkotást a Westend egy-egy saját ajándékcsomaggal jutalmazza, a művek aztán persze mindenhol feltűnnek a Westenden belül és azon túl is.

Leadási határidő november 15., a sablon és minden egyéb infó itt érhető el. Hajrá!