keresés menü

Érdekesen magyarázza a WhatsApp az eltűnő üzeneteket

Mert most már ők is bevezették. Nem mintha eget leverő újdonság lenne, a Snapchat mindig is tudta ezt, aztán tudta ezt egy csomó másik csetalkalmazás is, van, amelyik kifejezetten erre jött létre, például a Signal, a drogdílerek kedvence.

Szóval minimum fura ezt szédítő breaking newsként bejelenteni, főleg, amikor olyan magyarázatot fűznek hozzá, hogy

“Bár nagyon jó megőrizni a barátokkal és a családdal közös emlékeket, a legtöbb üzenetnek nem kell öröknek lennie. Célunk, hogy a WhatsAppon folytatott beszélgetések a lehető legközelebb kerüljenek érzésben az élő társalgáshoz, ami azt jelenti, hogy nem kell egy életre velünk maradniuk.”

Első körben amúgy hét napos intervallumot hagynak az üziknek, mert “úgy hisszük, ez kíméletesen vezeti rá az elmét arra, hogy a párbeszédek nem maradhatnak fenn az idők végezetéig” – mondta az alkalmazás egyik szóvivője.

Egyelőre kézzel lehet bekapcsolni majd a fícsört, meg vissza is lehet kapcsolni, aztán ki tudja, egyszer majd örökre bekapcsolva hagyják.