keresés menü

Ekkorát még sosem hallucinált Budapest belvárosa

Furcsa érzéseket tud elültetni bennünk a mobilunk. Például amikor egy messzi országban található szállás online lefoglalása után a dátum megjelenik a naptárunkban, pedig erre nem kértük. Esetleg olyan felvételeket találunk a képfolyamunkban, amikre nem is emlékszünk a tegnapi italos estéből. Vagy ott vannak azok a zsebünkből érkező fantomrezgések, pedig nem is hívnak minket.

Néha pedig letöltünk egy olyan appot, amitől egyenesen megijedünk. A minap mi is mászkáltunk egyet a belvárosban, és néhány telefonos fényképünkkel olyasmi történt, hogy hirtelen át kellett gondolnunk, mit dobtak az italunkba.

Káprázott a szemünk a Király utcában?! Aligha. Főleg, hogy egy sarokkal arrébb is folytatódott a trip.

image_00023

Pedig legalább tíz éve LSD-bélyeggűjtemény közelében sem jártunk!

image_00017

Kezdtük idegenebbül érezni magunkat a saját városunkban, mint egy Englishman New Yorkban, ezért gyorsan az egyik legismerősebb sarokra siettünk, a Madách téri hipcentrumba. A helyzet azonban csak súlyosbodott:

image_00008

Főleg, miután pár havernál is próbáltunk érdeklődni, hogy szerintük ez micsoda. Ők érdemi válasz helyett csak gyanúsan vigyorogtak. De úgy, mint egy Mondrian-festmény.

image_00009

A Kazinczy-Dob sarkon csavart csak be igazán a látvány:

image_00021

Kábultan andalogtunk ki a Deákra egy adag friss levegő reményében, de a valóság ekkorra már teljességében kibillent önnönmagának kereteiből:

image_00007

A Váci utcában már nem is az idióta segway-ek zavartak, hanem az, ahogyan átalakultak a szemünk láttára. Pont úgy, mint az egész utca!

image_00012

Gondoltuk, a Bazilika a józanság sziklaszilárd bástyájaként majd jól megsegít minket. Nem tévedhettünk volna ennél nagyobbat:

A hagymázas színekből a Lánchídig próbáltunk menekülni. Vesztünkre:

A Dunaparton már megbékéltünk a levakarhatatlan pszichedeliával. Mintha hatott volna ránk ez az önvizsgálat, mert hirtelen egy ősi japán festménybe kerültünk:

Újlipótba hazatérve pedig már minden műalkotássá vált körülöttünk.

Végül inkább fogtuk magunkat, és becsuktuk a Prisma alkalmazást, mielőtt teljesen elveszi az eszünket azzal, hogy az Instagram filtereit körberöhögve mesterséges intelligenciát is latba vet fotóink átalakításához.