keresés menü

Einfach Berlin, júliusban, Budapesten. De mégis mi lesz ez?

einfachgif1NAGY

Néhány hete tünedeztek fel az Einfach Berlin feliratú fehér pólók és totebagek Budapest belső kerületeiben – meg persze máshol is -, s miután közel száztízezer olvasónk érdeklődött afelől, hogy ez micsoda, visszafejtettük kicsit a szálakat. Az már biztos, hogy ezek egészen a Telepig gyűrűznek, hiszen a Madách utca kedvenc vodkaszódázós helyén többen is rendelkeznek kapcsolódási pontokkal a német fővároshoz (amiről korábban e sorok írója is elmondta, hogy sok egyéb mellett mit érdemes benne csinálni), és ha már így alakult, akkor úgy döntöttek, hogy alakuljon még ennél is jobban.

“Lesz egy hét júliusban, amikor a saját laza, einfach, egyszerű felfogasunkban ideköltöztetünk pár berlini havert… akikkel csinálunk egy kiállítást, aztán főzünk, majd este bulizunk egyet, gyömbérsört készítünk, és így tovább” – ezt mondta el nekünk Trellay Levi, a hely kultügyi dolgainak intézője.

(Fotó: Barnie)
(Fotó: Barnie)

Persze lehet hogy nem ez lesz a sorrend, illetve eleve sok minden lehet még, de az biztos, hogy a vigalmi negyednek ezen a szegletén a nyár közepén, azaz július 18-25 között magasra hág majd a berlini vibe. A pontos történések kihirdetése majd később, viszont videó már így is készült – plusz érdemes követni ezt a Facebook-oldalt és ezt a Tumblr-t is, ahol idővel majd kiviláglik minden. Super!