Kényelmesen a természetben: a túrabakancs hatékonysága
Éjszakáink és nappalaink fontos kérdése: mit igyon az ember, ha beül egy kocsmába, de:
1. éppen nem akar alkoholizálni
2. ellenben szeretne felfrissülni
3. de utálja a cukros löttyöket
4. és a kávé nem pálya?
Néhány éve a kérdés még komoly fejtörést okozott, és legfeljebb egy unásig ismételt almafröccsre eshetett a választás. Ma már azonban itthon is egyre több helyen kapható, sőt, szinte kultikussá vált a Németországban (különösen persze Berlinben) már évtizedek óta hódító Club-Mate, az egészséges, mégis hatásos erfrischungsgetränk, vagyis frissítő ital.
A Dél-Amerikában őshonos mate teából készült ital műfaját nem könnyű meghatározni, de éppen ezért olyan izgalmas és esik jól olyan sok különböző helyzetben: hiszen kicsit üdítő, mert édeskés, citromos és szénsavas, kicsit a kávé távoli rokona, mert magas a koffeintartalma, de egy kicsit sör is, mert habzik és fanyar, ráadásul jó sokáig lehet kortyolgatni. Az energiaitaloktól nem csak annyiban tér el, hogy nincs tuttifrutti íze és nem ér fel egy hosszú kifutású öngyilkossággal a fogyasztása (mivel természetes alapanyagokból készült), hanem a hatásában is. Egy félliteres üveg után egy kicsit olyan érzésünk lesz, mintha állandóan reggel 10 óra lenne egy kiadós alvás után, mindez szívdobogás, pupillatágulás, gyomorcsikarás, valamint anélkül, hogy a gejlségtől a nyelvünk a szájpadlásunkhoz tapadna.
Senki nem gondolná, de talán el se jutott volna hozzánk ez a kiváló termék, ha nincs egy Rotfront koncert a Gödörben sok évvel ezelőtt, ahol Balla Zoltán, a Tűzraktér egyik alapítója hirtelen felindulásból úgy dönt, hogy az asztaltól felállva egyenest Berlinbe indul. Bár már korábban is szöget ütöttek a fejébe a Club-Matéval, és fel is vette a kapcsolatot a németországi gyártóval, az utolsó, égi jelnek is beillő rúgást azon az estén kapta.
“Aznap volt a Pride, és a Gödörben összetalálkoztam egy berlini barátommal, aki egy csapat queerrel a koncertről egyenesen indult vissza Berlinbe busszal. Mondták, hogy menjek velük, és egy pálinka legurítása után már vevő is voltam rá. Amikor megérkeztünk, rögtön mutatni akart valamit, bement a boltba, és én utána kiáltottam: csak nem a Club-Matét? Persze, hogy azt, úgyhogy ez már elég is volt hozzá, hogy tényleg belevágjak” – meséli, minek köszönhetjük, hogy hozzánk is eljutott ez a csodaszer, amit egy bajor kis családi cég indított el hódítóútjára a 90-es években.
Íme, a barátságos főhadiszállás:
Mert ez is hozzátartozik a Club-Matét övező szellemiséghez: nem egy multicég gyártja, hanem máig ugyanannak a famíliának a kezében van. A tulajdonos egy harmincas srác, aki jól tudja, hogy nincs szükségük marketinghadjáratokra és promóciós akciókra, hiszen ami jó, az úgyis megtalálja az utat a közönséghez. A híre szájról szájra terjed – most már országokon át -, és szorosan összefonódott az egészséges, de pörgős élet eszméjével.
Így aztán azon sincs mit csodálkozni, hogy az itthoni forgalmazó sem egy italnagyker, hanem Zoli egyszemélyben, aki szintén a szájhagyományra bízva a dolgokat, kicsiben, nulla tőkével vágott bele a dologba. A Bánki tó fesztiválon mutatkozott be, ahol természetesen azonnal célba talált, és nem is telt bele sok idő, hogy felbukkanjanak az első megrendelők.
“Egyáltalán nem volt időm komoly üzleti tervet készíteni, játéknak fogtam fel a dolgot. Eleinte triciklivel szállítottam a rekeszeket a belvárosban, ami jól illett a Mate szellemiségéhez. Egy idő után azonban kénytelen voltam áttérni robbanó motorra, hogy lépést tartsak az igényekkel, de remélem, nemsokára sikerül beszerezni valami környezetkímélőbb eszközt. Nem vagyok üzletember típus, eredetileg képzőművész volnék, és éppen ezért nem is hajtom fejvesztve az üzletet. Úgy szeretném csinálni, hogy valamit sikerüljön átcsempészni abból, amit a mate Berlinben képvisel.”
Alakul a dolog. Addig meg mindenki figyelje a citromsárga rekeszek felbukkanását, és kérdezzen rá a kedvenc helyén, hátha sikerül örökre száműzni a műízű löttyöket a vodkákból!
