keresés menü

Budapest Nightlife Awards 2017: ismét megválasztják a főváros legjobb klubjait, bárjait, krimóit

A szervezők tavaly abból a meggondolásból hívták életre az eseményt, hogy díjazzák azokat az éjszakai helyeket, amik nagyban hozzájárultak a zsibongó fővárosi szórakozóuniverzum építéséhez, ami ma már külföldiek vaskos csoportjait vonzzák be az ötödik-hatodik-hetedik kerületbe, és meg azon is túl.

És egyébként is, ha már kreatív kezdeményezések számos díjátadója létezik, Aranypenge létezik, Klipszemle is létezik, akkor miért is ne boruljon össze a hip vendéglátós szakma is? Főleg, ha ezt még Ganxta Zolee is jóváhagyja?!

A helyek idén is összesen 12 kategóriában indulhatnak (legjobb bár, borbár, kézműves söröző, kocsma, romkocsma, nyitott hely, kis klub, nagy klub, koncerthelyszín, meleg buli, booking, budapesti fesztivál), a közönség pedig online szavazás útján adhatja le voksait kategóriánként a három legkedvesebb helyére december 19. és január 30. között a hivatalos webkikötőn.

A súlyozott szavazás miatt a kisebb helyek is jó eséllyel indulhatnak a díjért. A tavalyi versenyre csaknem 100 hely nevezett, a közönség pedig összesen több, mint 10 ezer szavazatot adott le, idén ennek a duplájára számítanak.

Tavalyi hangulatokba’

A szavazási időszak lezárultával a szervezők február 2-án csütörtök este egy ingyenes díjátadó koncert és buli keretén belül hirdetik ki az eredményt az Akvárium klubban, és adják át minden kategóriában az egy évig érvényes Budapest Nightlife Awards Winner vagy Budapest Nightlife Awards Recommended Place díjakat.

A díjkiosztót itt lehet szeretni a Facebookon.