keresés menü

“Ha azt hordom, ami kényelmes, akkor nem vagyok nő. Ha ledobom a rétegeket, akkor ribanc vagyok”

Billie Eilish kemény videója.

18 éves és már ötszörös Grammy-tulajdonos. Egészen irgalmatlanul hatalmas tábora van – csak az Instán több mint 63 millióan követik. Nincs ma influenszerebb énekesnő nála. Ezért bármi, amit mond, elképzelhetetlenül nagy nyomatékkal esik latba.

Úgyhogy csak megköszönheti a világ Billie Eilishnak, hogy most egy videóban a testszégyenítőket helyezte célkeresztjébe, miközben szándékosan gondolatokat provokáló suttogással festi alá a kisfilmet – amiben tulajdonképpen nem történik más, mint az, hogy levetkőzik, és megmerül (valami folyadékban, de ez mindegy is). Olyan kérdések hangzanak el tőle többek között, mint:

“Az értékemet kizárólag a te benyomásaid alapozzák meg? Vagy lehet, hogy a te véleményed nem az én felelősségem?”

Meg persze a címben foglalt, beszédes állítás.

Eilish a videót egyébként az utóbbi időben egy csomó koncertje előtt levetítette, aztán a koronavírus megállította a turnét. Úgyhogy úgy döntött ő és a menedzsmentje, kerüljön fel most a videó a YouTube-ra, ahol már két nap alatt 8,5 millióan nézték meg. Szép munka!

A teljes szöveg pedig, ami elhangzik:

do you know me?
really know me?
you have opinions
about my opinions
about my music
about my clothes
about my body
some people hate what I wear
some people praise it
some people use it to shame others
some people use it to shame me
but I feel you watching
always
and nothing I do goes unseen
so while I feel your stares
your disapproval
or your sigh of relief
if I lived by them
I’d never be able to move
would you like me to be smaller?
weaker?
softer?
taller?
would you like me to be quiet?
do my shoulders provoke you?
does my chest?
am I my stomach?
my hips?
the body I was born with
is it not what you wanted?
if I wear what is comfortable
I am not a woman
if I shed the layers
I’m a slut
though you’ve never seen my body
you still judge it
and judge me for it
why?
we make assumptions about people
based on their size
we decide who they are
we decide what they’re worth
if I wear more
if I wear less
who decides what that makes me?
what that means?
is my value based only on your perception?
or is your opinion of me not my responsibility