keresés menü

Angol tudósok rájöttek, hogy az alkoholizálás javítani is tudja az emlékezetet

2017/07/26 szerda 12:42
Lang Ádám        hip

A frissen publikált tanulmányhoz az angol kutatók 88 embert vizsgáltak. Szavakat tanítottak nekik, majd két csoportra osztották őket. Az egyik csoportnak az volt a feladata, hogy a szómemorizálást követően igyanak annyi alkoholt, amennyi jól esik. A másiknak pedig értelem szerűen az, hogy maradjanak tök józanok.

Az alkoholizálók egyébként négy egység alkoholt ittak meg, ami kábé két üveg sörnek vagy szűk fél üveg bornak felel meg. És láss csodát, másnap azok teljesítettek jobban, akik fogyasztottak alkoholt. Sőt, akik többet, azok még közülük is kiemelkedtek.

Azt ugyan még nem sikerült teljesen megérteni, hogy ez mitől is van. Viszont elég valószínű, hogy az alkohol blokkolja az új információk felvételét, így az agynak több kapacitása marad a hosszabb távúakra, vagyis a nemrég tanult dolgok jobban megszilárdulnak. Konkrétan az alkohol átállítja a hippokampuszt a rövidről a hosszú távú emlékezetre.

A kutatók mindemellett azt is nyomatékosították, hogy ez még mindig nagyon kevés előny az alkohol káros hatásai mellett. Tehát velük együtt mi is azt javasoljuk, hogy mértékkel.

(via)