A világ egyik legnagyobb online bevásárlótere, az Amazon újabb híreket közölt arról, amit korábban sokan április elsejei tréfának hittek, vagyis hogy belecsap a drónnal történő házhozszállításba.
2013 decemberében reppent fel a hír, hogy a webáruház már régóta fejleszti ezt az ötletét, azonban egészen idén tavaszig nem kapták meg az engedélyt az amerikai légügyi hatóságtól, az FAA-tól. Most viszont már zöld a lámpa, és ennek örömére már el is készült egy friss promóvideó, ami szellemes csomagolásban mutatja be a nagyon is komoly csomagküldést, ami 120 méter magasan és legfeljebb 24 kilométeres körzetben mehet végbe.
A drón intelligensen sasol repülés közben, nehogy nekimenjen valaminek, legyen az akár pózna, akár hőlégballon. Később ezekből a drónokból többféle is készül majd, attól függően, hol kell majd repülniük, szóval ez még messze csak a nyitány. A Prime Air drónoknak ráadásul még várniuk kell az FAA komplett szabályozására, és majd azután hódíthatják csak meg Amerikát, majd pedig nyilván a nyugati világ többi részét is. (Plusz azokat a fegyverbuzikat, akik örömmel lődözik majd le őket a házuk felett.)
Ja, a fenti videóban egyébként az a Jeremy Clarkson mondja a vicceseket, aki korábban a Top Gear nevű hírneves autós műsort vezette, de csak addig, míg ki nem rúgták, mert lekevert egy pofont a műsor egyik producerének. Na, mostantól ő az Amazon egyik új arca.