keresés menü

A telefonodhoz képest a vécéülőkéről enni lehetne

Klassz dolog, hogy most a koronavírus-para közepette a hétköznapok rutinjává vált a kézfertőtlenítés, viszont akkor már arról se feledkezzünk el, hogy a telefonunk személyében milyen komoly baktériumközpontot üzemeltetünk kábé mindannyian.

Röviden és propagandisztikusan: egy 2018-as tanulmány arra jutott, hogy több mint hatszor annyi baktérium van egy telefonon, mint egy vécéülőkén.

Kicsit belegondolósabban: a buszon a kapaszkodó, a lépcsőn a korlát, az ajtókon a kilincsek, és úgy általában minden, amit megfogsz, a rajtuk található baktériumokat szépen átköltözteted a kijelzőre. Természetesen beszéd közben a szádban található bacik is átvándorolnak. Majd még ha kezet is mosol közben, egy random nyomkodás után szépen át is teszed mindezt a következő dologra, amit megfogsz. Belegondolni is rossz, nem de?

És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy ha tokja is van a telefonodnak, akkor mennyivel kényelmesebb baktériumtanyád van.

Érdemes tehát alkalomadtán antibakteriális törlőkendővel áttörölni a telót, illetve amennyire lehet a résekből is kipiszkálni a koszt.

Az Apple-nek amúgy modellek szerinti bontásban van külön tisztítási útmutatója, amit iphonosoknak érdemes lehet átnézni. A Google Pixel készülékekhez pedig itt van egy tisztítási útmutató.