Fogyassz matcha pohárkrémet menopauza idején is!
Az első részben az egyik legfontosabb, de talán legkevésbé rugalmas komponenst vesszük górcső alá. A céges bulikat és osztálytalálkozókat leszámítva általában mindenkinek megvannak azok a társai, akikkel hétről-hétre beveszik az éjszakát. Vannak akik párosan nyomulnak, aztán olyanok, akik nagy hordákba verődve, illetve azok, akik magányos farkasként razziáznak a bulizónákban és azokon is túl.
Olyan esetekben, amikor a teljes megszokott banda nem tud összejönni, érdemes elmélázni azon, hogy hány fős társasággal lenne érdemes elindulni az ominózus hétvégén. Jó lesz a megcsappant csapat? Vagy üssük fel magunkat régebbi és/vagy távolabbi cimborákkal és úgy kezdődjön a farsangolás? Mindez az egyéni attitüdön és pillanatnyi hangulaton túl egy csomó aktuális paraméter keresztmetszete, ezért a példákat kéretik a mindenkori kontextuson belül átültetni a valóságba.
Rögtön a legmegosztóbb kategóriával kezdünk. Az emberek nagyobb része egész egyszerűen kizártnak tartja, hogy egyedül elinduljon bulizni, félve attól, hogy béna lúzernek nézik, akivel senki sem akar együtt mozogni. Szintén nagy halmazt jelentenek azok, akik érzelmileg felfokozott hangulatban el tudnak jutni odáig, hogy ha nem is megy velük senki, akkor is elindulnak. Végül ott van azoknak a romantikus hősöknek a kis csoportja, akik a megszokott társaság, ismerős poénok világából kilépve szembenéznek az ismeretlennel.
Előny: Hihetetlen rugalmas felállás. Csak rajtad áll, mikor lépsz le egy helyről. Nem tartozol – az egyértelmű minimumon túl – felelősségel senkiért magadon kívül. Nyugodtan haverkodhatsz, flörtölhetsz, odacsapódhatsz kisebb-nagyobb társaságokhoz. Tehát az éjszaka lehetőségeinek teljes tárháza nyitva áll előtted.
Hátrány: A vakmerőség ára. Ha bármi történik – túlkapás az itallal, kötekedés a fokozott érzelmi állapotból kifolyólag, eltévedés -, csak magadra számíthatsz. Ez amíg csak kockázat, addig motiváló erő is lehet, de amikor a délelőtti tűző napon arra ébredsz, hogy csak fákat látsz és mezőket, ráadásul a telefonod lemerült, esetleg nincs a zsebedben, akkor nagyon jó lenne nem egyedül totál elveszve lenni.
Klasszikus palizós / csajozós program. Az előzővel szemben nagyon népszerű választás, ami érthető is, hiszen alapvetően társas lény az ember, és valamiért szeret, ha nem is nemenként, de szexuális érdekeltség mentén csoportosulni (vagyis mindegy, hogy fiú fiúval, lány fiúval, vagy lány lánnyal megy, a lényeg, hogy ugyanaz legyen a célpont). Szexizmus ide vagy oda, azért a cinkos kibeszéléseknek megvan az a hangulata, ami nélkül tagadhatatlanul szegényebb lenne a világ, így a buliverzum is.
Előny: Lehetőségek szempontjából igazából alig szegényebb ez, mint a magányos verzió, csak azt a meredek szürkezónát kell feladni, ahol a szolgálatot leadó utcalánnyal kólázhatsz a lépcsőházban. Ez pedig még mindig elég kicsi ár a közösségi élményért, amire évekkel később is vissza lehet emlékezni közös összejöveteleken. (Noha regényt már nem lehet belőle írni, de hát a bulizás kultúrája nem írásos, hanem orális hagyomány.)
Hátrány: Nehéz kiszállni. Ha vállaltad, hogy hajnalig, akkor addig illik maradni, különben unalmas fráter vagy! És különben sem hagyjuk magára a bulipartnert. A felállás másik veszélye, hogy az alapozásból hajnalig tartó lelkizés lesz és még az is elkezd cigizni, aki már évekkel ezelőtt elhagyta ezt a káros szokást. Ez persze simán eredményezhet egy remek estét így is, de ez most még egy hétvége-központú írás, nem pedig a kedd esték esszenciáját keresi.
Az egyedül bulizás mellett ez a másik nem túl gyakori, de izgalmas változat, persze kizárólag azzal a fenntartással, hogy létezik a sokat vitatott fiú-lány barátság. Persze egy randi is lehet buli, de attól még elsődlegesen randevú lesz és csak másodsorban bulika.
Előny: Mindenekelőtt a tapasztalatszerzés a másik oldalról és az újdonság varázsa. Aztán kényes helyzetben eladható, hogy egy pár vagytok. Nem utolsósorban pedig az, hogy tuti nem fogjátok magatoknak ugyanazt az embert kinézni. Ha mégis, akkor meg már ezért megérte!
Hátrány: Mindaz, amit csak egy klasszikus pasis vagy csajos program adhat meg a belsős hülye sztereotípiáival együtt.
A negyedik nagy kategória a totális bulidemokrácia, a három fős csoport. Az elemzők szerinti legeslegideálisabb formáció arra, hogy valami szuperség történjen.
Előny: A vagy-vagyos kérdések könnyű eldönthetősége. A korábbi kétfős felállásoknál kisebb intimitás elég jó biztosíték a túl mély lelkizések ellen. Neccesebb késdobálókhoz is már biztonságos létszám. Illetve, ha valaki kiesik a képből, elfárad vagy más társaságot talál, akkor sem marad egyedül senki.
Hátrány: Random házibuliban rögtön három fős társasággal megjelenni már kicsit necces tud lenni, ha csak egy főre számítottak. Míg mondjuk a plusz egy embert még simán el lehet úgy adni, hogy csöndben el lesz a sarokban, magának való srác, vágod, testvérem. LOL.
Nyilvánvalóan lehetne még tovább cizellálni a négy főnél nagyobb társaságokat, de csak néhány olyan karizmatikus buligéniusz van, aki ilyen nagy csoportokat koherensen tud egy irányba vezetni. A legtöbb esetben a nagy csoportokon belül az eddig tárgyalt kisebb csoportok mintázatai jelennek meg az azonos érdeklődésű vagy véletlen egymás mellé került embereknek köszönhetően.
Előny: A társaságok nagy paradoxona, hogy minél nagyobb társasággal mész el bulizni, annál jobban el tudsz tűnni. Ez érthető átvitt értelemben, de akár úgy is, hogy minél nagyobb a geng, annál könnyebben leléphetsz szó nélkül vagy akár konvencionális elbúcsúzással is. A speciális alkalmakat leszámítva ugyanis kisebb esélye van, hogy kellemetlenségig menően marasztaljanak. Ezzel pedig körbe is értünk, hiszen egy ügyes kilépővel át is kapcsolhatsz a magányos farkas üzemmódba.
Hátrány: Az egyre nagyobb társaságokkal egyre kevésbé valószínű, hogy valami emlékezetes vagy szokatlan fog történni. Ha a természetes felaprózódás nem indul el, akkor a komfortzóna megölheti az egészet. Mert azt azért sose felejtsük el, hogy miért jövünk el otthonról!
Folytatás hamarosan…