keresés menü

Kerékpárral kicselezni a koronavírust: így tesz New York

“Érdekes koronavírus mellékhatás New Yorkban: a zsúfolt metrók helyett biciklizni kezdtek az emberek, olyannyira, hogy forgalmi sávok elvételével rendkívüli kerékpársávok kijelölését tervezi a városháza” – foglalta össze Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérdirije röviden a New York Times vonatkozó cikkét, ami arról szól, hogyan nyúlnak a metropolisz lakói porosodó drótszamaraik irányába, hogy ismét a seggük alá rakják azokat, miután a zsúfolt tömegközlekedés melegágya lehet a vírus terjedésének.

A Citi Bike, a város közösségibringa-programja brutális, majdnem dupla akkora keresletnövekedést mutatott március első napjaiban: 11-éig több mint 517 ezren hajtották meg a királykék vázak alá szerelt a pedálokat, miközben tavaly ugyanebben az időszakban csak 310 ezren.

(Fotó: Tim Clayton/Corbis via Getty Images)

A Manhattant Brooklynnal és Queensszel összekötő négy híd bringaforgalma is hasonló statisztikát produkált: csak március 9-én 21 ezren keltek át ily módon a városrészek között, míg egy évvel ezelőtt ugyanekkor, ugyanígy egyetlen nap leforgása alatt csupán 14 ezren tekertek a hidakon. Egy tévés szerkesztő, Josh Baron is nyilatkozott a lapnak, ő az Upper West Side-ról szokott bejárni a Soho-beli utómunkastúdióba, és átlagosan ötven biciklissel szokott a jó öt kilométeres útján találkozni, a múlt hétfőn viszont százakat látott nyereggel a lábuk között.

Mindeközben a külső agglomerációból vonattal beingázók száma és a metró utazóközönsége is látványosan megcsappant, miután az emberek kerülik a tömeget, és egyre több cég is arra kéri alkalmazottait, dolgozzanak otthonról.

A Magyar Kerékpárosklub is a példa átvételére bíztat

“Biciklin szabad levegőn, a nyomasztó tömegből kiszakadva, vírusoktól védettebben közlekedhetsz a mindennapokban, és a zárt edzőtermekből is kiszabadíthat a kerékpár” – írja a hazai bringás szervezet, hozzátéve, hogy így egyszerűen, olcsón, dugóktól és fertőzésveszélytől mentesebben, egészségesebben intézhetjük napi ügyeinket.

Továbbá:

“Nem baj, ha eddig nem tekertetek. Legyen ez egy lehetőség megváltoztatni a szokásokat! Ha pedig már bringával jártok, akkor segítsetek gyakorolni valaki másnak!”

Minden szavuk platina. Nyeregbe!

(Nyitókép: Spencer Platt / Getty Images)