keresés menü

A tudomány szerint ezzel az 5 trükkel tudunk reményt kelteni magunkban ilyen zűrös időkben

Járvány, munkaelvesztés, izoláció, politikai szélsőségek kiélesedése – a tavalyi évtől kaptuk rendesen az ívet. De mit lehet kezdeni ezzel az egyén szintjén? A pozitív pszichológiát kutató Jacqueline Mattis a Fastcompanyre írt egyet erről, úgyhogy mi is átvesszük, hátha valakinek segít az életmenetében.

1. Csinálj valamit, legyen célod

Lengesse ez meg bármennyire a bullshitmétert, de a reménnyel átitatott emberek nem vágyakozgatnak, hanem elképzelnek valamit, és cselekednek érte. Világos, elérhető célokat tűznek ki, és tiszta terveket készítenek erre – mindeközben elfogadják azt is, hogy az út nem lesz könnyű.

Charles R. Snyder, A Remény Pszichológiája című könyv szerzője szerint az ilyen emberek előre számítanak a buktatókra, és igyekeznek a jó ösvényt választani, amikor odakerülnek. Ráadásul kutatásk bizonyítják, hogy

az a hit, hogy képesek vagyunk elérni egy célt, fontosabb lehet, mint maga a tudás, hogyan kell elérni azt.

Magyar fordításban ez lehet a minden az agyban dől el-törvény. És hát bárki megmondhatója, hogy bűvös dolog, mert tényleg bír működni.

2. Állítsd szolgálatodba a bizonytalanság erejét!

Egyes szakemberek azzal érvelnek, hogy a remény felmerüléséhez az egyéneknek képesnek kell lenniük érzékelni a “siker lehetőségét”. Egy 2017-es tanulmány például arra jutott, hogy szklerózis multiplexes gyermekkel rendelkező szülőknél a tény, hogy a betegség gyerekkori kialakulásáról nagyon keveset tudunk, tüzelte a reményüket, hogy esetleg félrediagnosztizálás esete forog fenn, és még élhet a fiuk / lányuk teljes életet.

A labilis jövő tehát lehetőségeket is rejt, ezért dolgozzunk azon, hogy a körülöttünk zajló dolgok ne megbénítsanak minket, hanem reményt keltsenek bennünk.

3. Menedzseld a figyelmed!

Lucas Kelberer pszichológus és kollégái azt mutatták ki, hogy az optimista emberek hajlamosak pozitív töltetű képeket keresni, és kerülik a depresszív vizuális ingereket. A reménykedő emberek velük szemben nem keresik tudatosan a pozitív érzelmi töltetű információkat, de nem is engedik be a negatívat. Inkább reményteliek legyünk, mint folyton mosolyogni akaró, csak a jóról értekező és ahhoz ragaszkodó optimisták! Az utóbbi esetben ugyanis egy fals világot építünk magunk köré, ami könnyen ránk omolhat.

4. Keresd a közösséget! Ne nyomulgass egyedül.

Persze a reményt ultranehéz fenntartani akkor, amikor többnyire a négy fal között töltjük az életünket. Egy felmérés arra jött rá, hogy a társadalmi változásért küzdő emberek, különösen a szegénységellenes aktivisták számára a kapcsolatok és a közösség alapozták meg újra és újra a reményt, és gyújtották be a kanócot a harc folytatása alatt.

Persze sose feledjük: a kapcsolatok fontosak, de annál is fontosabb, hogy kik azok, akiket ezekben az időkben magunk körül tudunk. Krónikus betegségben szenvedő gyermekek szülei például gyakran tartanak távolságot a negatív emberektől, akik megkérdőjelezik a pozitív célok elérésére tett erőfeszítéseiket.

5. Higgy a bizonyítékokban!

A történelmiekben. Kutatások például azt mutatják, hogy a szegénységellenes aktivisták reményt merítettek abból, hogy tudták: a történelem során, amikor emberek fogtak össze egy jó ügyért, képesek voltak változásokat elérni. Nézzünk adatokat, tanulságokat az életünkből és a történelemkönyvekből, alapozzunk rájuk, kalibráljunk döntéseinket úgy, hogy ne kövessük el ugyanazokat a hibákat, amiket előttünk mások már igen.

(via)