keresés menü

Itt a VW Bogár villanyváltozata, és pofásan néz ki

Ki hitte volna, hogy így tér vissza a legendás VW Beetle?

Persze igazából nem hinni kellett ezt, csak figyelni a fejleményeket, a Volkswagennek ugyanis eltökélt célkitűzése, hogy elektromos változatokat fejlesszen valamennyi autótípusára.

Az öko-barát sorba pedig most a jó öreg VW bogár is beáll, de úgy, hogy az e-Up! technológia beépítésével ugyan kap egy kortárs upgrade-et a klasszik forma, de mégis sikerült megőrizni azt a vintage hangulatot, ami elválaszthatatlan Herbie rokonaitól.


A fenntarthatóság követelményeinek megfelelő villanybogár ugyan csak 1200 kilót nyom, a teljesítményéből cseppet sem vesztett, sőt, alig négy másodperc alatt gyorsul 50 kilométer per órára, ami pedig az energiatartalákolást illeti, tizennégy modulból áll az akksirendszere, a kapacitása mindegyiknek 2,6 kilowattóra, és összesen 200 kilométert lehet megtenni vele egy feltöltéssel.

Ráadásul a gyorstöltő rendszerének hála egyetlen órányi töltéssel már 150 kilométert lehet lezúzni vele.

A károsanyag-kibocsátástól mentes e-Beetle a 2019-es frankfurti International Motor Show-n mutatkozott be most szeptemberben, és már arra is tettek utalást, hogy talán az ötvenes évek mesésen sármos ívekkel rendelkező Porsche 365-e is kaphat egy ilyen átalakítást.

Vagyis nagyon is lehetséges, hogy a régi autómodellek elektromosítása egy fontos piac lesz a jövőben.

Ezt kizárólag üdvözölni tudjuk!