keresés menü

Saját pénzt, útlevelet és zászlót kapott a Csendes-óceánon úszó Szemétsziget

A Lad Bible nevű szórakoztató oldal és a Plastic Oceans Foundation az AMV BBDO nevű kreatív ügynökséggel globális kampányba kezdett a Csendes-óceánon úszó, egyre csak növekvő szemétsziget ügyében:

“Hogy az első szemétország egyben az utolsó is legyen a Földön”

Első körben olyan hírességeket sikerült megnyerni az ügynek, mint David Attenborough vagy Judi Dench, akik 20 ezer híres és nem híres társukkal egyetemben mára Trash Isles állampolgárának vallják magukat.

Igen, állampolgárnak, mert hogy következő lépésként az ENSZ-hez adtak be egy kérelmet, hogy nyilvánítsák létező országgá az úszó szeméthalmot, ha már majdnem akkora mint Franciaország. Ezt megtámogatandó pedig elkészítették az leendő ország útlevelét, fizetőeszközét, címerét és zászlaját is.

Az ENSZ elismerte, hogy kreatív és újszerű kampány volt, ami gyakran nem látható, de fontos problémára hívta fel a figyelmet, aztán persze kizárta, hogy tényleges ország válhasson a Szemétszigetekből.

Ennek ellenére a kampány folytatódik, és már eddig is óriási médiafigyelmet sikerült kivívniuk, a tavaly júniusi indulás óta félmilliárd embert értek el ezáltal.

 

(via)