A fesztiválokon örök dilemma, hogy akkor most a kényelmetlen sátorban (de hát nem is az, csak két főre vegyünk háromszemélyest, és alkalmazzunk puha sátoraljat a hálózsák alá! – a vitatkozó hangulatú szerk.) aludjunk, vagy pedig feladva a fesztiválhangulatból béreljünk egy apartmant.
Ennek a problémának a kezelését vállalta magára két belga dizájnercég, a Compaan és a Labeur. Az általuk tervezett méhkaptárformájú, falemezekből épített hálókuckó ugyan rendelkezik kis lámpával, árammal és egy kellőképpen nagy ággyal, mégis megőrzi a sátorozás kempinghangulatát. Az egyes elemek ráadásul egymásra is helyezhetők:
A B-and Bee-re keresztelt odúk tesztelése az idén nyáron történt a Gentse Feestenen, és jövőre akár már megjelenhetnek több fesztiválon is. Arra sajna kevés esélyt látunk, hogy teljesen átvegyék a sátrak helyét, de aki nem sajnálja majd rá a bérleti díjat, annak lehetősége lesz az optimális fesztiválszálláson töltőre tenni magát egy-egy Kossuth Lajos szintű buli után.
(via Designboom)