A távoli elérés egyre inkább alap követelmény a kamerarendszerek esetében
Amikor a csontrepesztő hidegben tegnap este elindultunk a Kőlevesbe, hogy a Design Meetup legújabb eseményén a Design Hét keretében meghallgassuk a Hello Wood idei alkotóit, két dologban reménykedtünk: hogy meleg lesz, és hogy még jobban elmélyülhetünk a kreatív elmék és a fa eme különös találkozásában, az építészek Woodstockjában. Mert a Hello Wood alkotótábor a kedvencünk, kifogyhatatlan izgalomforrás, ami még most, két hónappal a megrendezése után is képes fenntartani a kíváncsiságot.
A fűtés szerencsére már javában duruzsolt, és az emelet hamar megtelt a vegyesnek egyáltalán nem mondható, mindenki-ismer-mindenkit típusú szakmabeli közönséggel meg néhány laikus érdeklődővel. A konferanszié ezúttal is a Hello Wood társ-alapítója, Bakos Maxim volt, aki drótszőrű tacskójával a hóna alatt kezdett bele a tábor rövid történelmébe: idén negyedszerre jött össze, és a kezdetektől eltérően, amikor még kizárólag 4×4 centis falécekből dolgozhattak a csapatok, most már mindenféle egyedi kívánságra a legkülönbözőbb faanyagokat is kézhez kapják.
A létszámban és eszközökben is bővült tábor pedig idén másodszor egy speciális tartalmat is kapott: tavaly Magyarország legszegényebb térségének szociális igényeire kellett reagálniuk a részvevőknek, idén pedig a Step Closer! mottó jegyében alkottak, vagyis az elhalványuló emberi kapcsolatok újraélesztésére tettek kísérletet.
A Meetupon elsőként Nagy Nándor és Szabó Bulcsú mutatta be monumentális, 8,5 méter magas szélerőművét, a Mordor Malmát, amit kifejezetten a helyszínre terveztek, hogy kihasználják a csórompusztai dombtető szélcsatornáját. A csapat kezdetleges tervekkel érkezett a táborba, ahol aztán napról napra alakult a konstrukció, egy függőleges tengelyes, 24 lapátos óriás, aminek az elkészültekor egy elég fontos kérdés még nyitva maradt: sikerül-e felállítani?
Ez mindössze két órányi emberfeletti küzdelmükbe került, amiben egy markológép és egy sebtében összeállított merevítőbak volt a segítségükre. Az eredmény azonban megérte a kínlódást, hiszen a malom azóta gyönyörű diszkófényben pompázhatott először a Sziget Fesztiválon, novemberig pedig a MüPa előtt.
Pedig a csapat elhatározta, hogy idén nem hagyja az izgalmakat az utolsó pillanatra, hiszen tavaly is hasonlóan jártak az úszóstégükkel, amiről szintén a végjátékban derült ki, hogy a vizen marad-e. De szerencsére akkor is bejöttek a számításaik.
A Zoboki Gábor–Csiszér András féle e-motion Track dinamikus kapu inkább technikai bravúrjával tűnik ki a sorból, mint gondolati tartalmával. Éppen ezért Csiszér előadása is főként az installáció technikai részleteire szorítkozott, ami a sok szakmabelinek bizonyára mondott is valamit. Bennünk annyi maradt meg róla, hogy a 24 méter hosszú és 3 méter magas kapu gigantikus kísérlet arra, hogy dinamikus, mozgó keretet adjanak a tájnak, ami lehetőleg nem is zuhan rá a rajta áthaladókra. Mindez sikerült, sőt, azóta a kicsinyített mását Tihanyban is felállították, ott persze már statikus formában, a közbiztonság érdekében.
A Hello Wood idei első helyezettje következett, a Poliphony nevű projekt, aminek csoportvezetői a világhírű lengyel Moomoo Architects munkatársai voltak. Ők sajnos nem repültek Budapestre a Meetup kedvéért, ezért két csapattag, Thurnay Júlia és Petrányi Luca beszélt helyettük.
A Poliphony kiindulópontja, hogy a mai gyors életben nem marad rá időnk, hogy érzékeljük a körülöttünk lévő világot. Ezért egy olyan helyet teremtettek meg, ahol akarva-akaratlanul mindenkinek meg kell állnia, és arra kell figyelnie, ami körülveszi. A Csórompusztát és Kapolcsot összekötő ösvényen álló kapu a hallást, a tapintást és a látást egyetlen élménnyé olvasztja össze: ahogy áthaladunk a tetőről lelógó falécek között, azok szélcsengő módra zenélnek, a kezünkkel érezhetjük a fa finom tapintását, és mindennek persze a látványa is csodálatos.
Az egyik személyes kedvencem a FireNest című alkotás, aminek célja a tűz demokratizálása. Cseh András és Veres Bálint projektje abból indul ki, hogy a tábortűz a közösségi együttlét egyik szimbóluma, a körülötte ülők mégis valamiféle hierarchia szerint helyezkednek el: az első sorban melegük van, és látják is egymást, míg a hátuk mögött a sötétben dideregnek a többiek. Ezt a tarthatatlan helyzetet akarták megszüntetni egy három szintes amfiteátrum-szerűséggel, ami a hátsó sorban ülőknek is lehetővé teszi, hogy rálássanak a tűzre, és kiélvezzék annak melegét. Az installáció azóta is hatalmas sikernek örvend a csórompusztai táborozók körében, hiszen a helyszínen maradt.
Cseh András előadásából pedig végre többet is megtudtunk, minthogy milyen technikai nehézségekkel kellett szembenézniük az építkezés során. Mint az kiderült, Veres Bálint, a MOME elméleti tanszékének oktatója eredendően retteg a szerszámoktól, úgyhogy ő inkább az installáció filozófiai hátteréért felelt, és persze azért, hogy az egész csapat kellően inspiratív állapotba kerüljön. Ezért olyan figyelemgyakorlatokat csináltatott velük, amik segítségével a legdurvább pánikhelyzetben is megtartották meditatív hozzáállásukat. Sőt, Cseh András az egyik ilyen gyakorlat során olyannyira összebarátkozott egy fával, hogy azóta már meg is látogatta.
Végül Losonczi Áron, az üvegbeton feltalálója és Turányi Bence beszámolóját hallhattuk, akik arra tettek kísérletet, hogy a modern, mobiltelefonos zenehallgatás idején ismét érvényesítsék azt az elvet, miszerint a zene közelebb hoz. A fülhallgató ugyanis inkább elszigetel, ezzel eleve ellentmondva a zene közösségépítő szerepének.
Erre a problémára egy analóg eszközzel, egy fából készült, négyszemélyes zenemegosztó fotellel válaszoltak. A középen elhelyezett bluetoothos hangszóróból négy analóg hangvezető tölcsér indul ki, ezek végződnek a félig zárt, akusztikus fotelekben. Így aztán a bennük ücsörgők egymásnak mutogathatják a zenéiket, közben szemkontaktust is tartva egymással. Az iWoodhoz egy fantáziadús UFO-s filmeket idéző, nagy gabonakört vágtak ki a majorság mellett, de azóta a MüPa lépcsőfordulójában tesztelhető, ahol ma este nyílik a Hello Wood kiállítás, több másik remek alkotással együtt.
