Meglepő vagy sem, a felnőtteknek szóló kifestő nem újdonság, az Amazon online webáruház tavalyi bestseller könyvei között például több ilyen is felbukkant (ez és ez). De inkább ne legyen meglepő, hiszen a trend jótékony hatásaiban alapvetően egyetértenek a pszichológusok: már Carl Gustav Jung is alkalmazta ezt a technikát idegnyugtatásra – igaz, ő még mandalákkal szórakozott.
Kedvenc svéd bútoráruházunk pedig most az összerakási útmutatóinak szellemében rukkolt elő egy saját kifestővel, amiben persze visszaköszönnek saját termékeik is:
És a legjobb az egészben, hogy nem kell hozzá még a lábunkat sem kitenni otthonról, mert innen azonnal le is tölthető! Aztán már csak ki kell printelni, és lehet nekiesni a filccel, krétával, színescerkával.
Az ilyen színezősdi egyébként nem csak azzal segít enyhíteni a mindennapi bajainkon, hogy amikor éppen egy labda megfelelő pirospöttyözésével foglalatoskodunk, akkor csak erre figyelünk, és nem a bajokra, hanem azzal is, hogy a képzelőerőnk felpiszkálása gyerekkori élményeinket juttatja eszünkbe, azok az évek meg eleve kevesebb stresszel párosultak, bumm, már be is ütött a relax. Szóval ugorjunk neki, nem szégyen az!
(via Real Simple)