keresés menü

Hogy megvédjék a madarakat a gyors haláltól, egyre többen figyelnek oda az épületek tervezésére

Építészek és döntéshozók egyaránt.

A modern városok jól ismert problémája az üvegfelületeknek nekicsapódó madarak: a szerencsétlen szárnyasok nem látják az átlátszó táblákat, így gyakran kamikáze módra repülnek beléjük.

Egy 2014-es tanulmány szerint

évente 600 millió madár halhat bele abba, hogy épületekbe manőverezik.

Szerencsére a reakciók már érkeznek: ebben a hónapban New York City vezetése fogadott el egy új rendeletet, ami megköveteli, hogy minden új épület tervezésénél az első 23 méter magasságában speciális eljárással tegyék láthatóbbá az üvegfelületeket. És ez működik: a város hírhedten nemmadárbarát építménye, a Jacob K. Javits Convention Center négy évvel ezelőtti renovációjakor mintázatokat húzott az ablakaira, ami után 90 százalékkal csökkent a madárbalesetek száma.

A Jacob K. Javits Convention Center belülről (Fotó: Drew Angerer / Getty Images)

De nem New York az első fecske a sorban, San Franciscóban már 2011 óta érvényben van hasonló szabályozás, az Amerikai Madárvédelem pedig örömmel nyugtázza, hogy a madárbarát design lassan sztenderddé, a fenntartható fejlődés részévé válik – írja a Washington Post.

Ha te magad nem laksz felhőkarcolóban, akkor is segíthetsz a kis repülő jószágokon: már egy világosabb temperafesték, színes, de átlátszó szalaggal felvitt mintázat is visszafordíthatja őket.