Magyar siker, önerőből, szia! 🤜 🤛

Az amerikai Directory of Illustration és a brit Assotiation of Illustrators által létrehozott AOI World Illustration Award nem kispálya, fogalmazzunk így finoman. Ha nem finoman fogalmazunk, akkor meg az az érdemérem, amit minden grafikus a dülledő mellkasára tűzne. És ezt most egy magyar meg is tehette.

Fölföldi Fruzsina egy olyan, városra, vagy valamilyen térségre szabható turisztikai kiadványcsomaggal vihette haza a design kategória aranyérmét, ami helyi legendákból és történetekből írt mesékkel, egyedi illusztrációkkal, kaland-térképpel és további interaktív kiegészítőkkel hivatott az adott placc felfedezését emlékezetessé tenni.

A Multúra – Meseturizmus projektet ő Esztergom lencséjén keresztül mutatta be, és tényleg olyan módon, hogy

ha ránézünk, akkor rögtön összefut a szánkban az érdeklődő felfedező nyála, és már rohannánk is a Dunakanyar legfelsőbb városába.

És most nem túlzunk. Nézzünk csak ide:

Aki még közelebbről szemügyre venné,

az bukjon rá a projekt Behance-oldalára.

És (nem annyira) mellékesen: 68 országból 3600 pályamű érkezett, és a 200 döntős közül a nyolc kategória egyikében Fölföldi Fruzsina nyerte el a Design Illustration, New Talent díjat. Csak hogy a kontextus is meglegyen.

Fruzsinának innen is gratulálunk, és azonnal tessék bekövetni Instagramon!

Igazán kifinomult magasélet: megjött a Roadster print! Lapozz bele, rendeld meg, élvezd! (X)