Kényelmesen a természetben: a túrabakancs hatékonysága
A fotók alapján el sem hinnéd, pedig.
Mielőtt belesnénk Bjarke Ingels konkrét otthonába (bár ezen a fenti nyitóképen már kicsit megtettük, az állkapcsunk ott is kattog valahol a bokánknál), tekintsük meg kívülről, mert ez kölcsönöz a későbbi képeknek megfelelő kontextust:
Az építész újdonsült fia, Darwin Otero Ingels nemrég kimondta első szavát: agua, azaz víz, édesanyjának anyanyelvén, spanyolul. Talán nem is lehetett véletlen, mert a család már egy ideje lehorgonyzott Koppenhága öblében, átalakítva ezt a nagyobbacska vízieszközt, hogy nap mint nap szemezzenek az ablakok mellett elúszó kacsákkal, nyugtassák magukat az árapály folyamatos, lassú kavarodásával, és üdvözöljék a kajakon érkező barátaikat.
Persze a hajó sosem tündöklött így, amikor először meglátták, a forgalomból kivont komp egy nagy darab vas volt csak, szigetelés nélkül, töküresen, egy konténerrel a tetején alváshoz. De Ingelsék rögtön beleszerettek.
“Mindenki figyelmeztetett, hogy lakóhajón élni egyszerre a legjobb és legrosszabb dolog a világon”
– meséli a sztárépítész, hozzátéve, hogy ha épp jó, akkor borzasztóan jó, de ha valami szívás van, akkor az orbitális. Az első telük például gyakran víz, és mindig fűzés nélkül telt, egy ügyféltalálkozó előtt például San Pellegrino vizekkel fürödtek.
De, ahogy írtuk már, beleszerettek, aztán ez lett belőle:
“Egy hajón élni: tanulási görbe. Az idő múlásával kiderül, milyenné akarnak válni a terek” – mondta Ingels, aki szerint míg az építészet hagyományosan a statikus és örök vonalvezetésről szól (megépíted – ott van), addig a vízen lenni és építeni dinamikus és mobil érzeteket kelt.
Tudunk hinni neki.
(via)