keresés menü

Életeket menthet a jövő bringavilágítása, ami nem is világítás

Tavaly 56 ezer bringás halt meg világszerte. Ennek nem kéne így lennie.

Kevés húsbavágóan lényegesebb dolog létezik, ha az ember biciklivezetőnek áll, és még akkor is teker, amikor már lement a Nap korongja, mint az, hogy

látszódjon.

Az alcímben írt adat az elmúlt tíz év legmagasabb halálozási rátája, ráadásul ahogy jön a tél, és már most is nyakunkon a korai sötétedés, a balesetek száma jellemzően megnő az utakon. Erős fényekkel viszont akár már 150 méterről is jelezhetjük magunkról, hogy heló, itt vagyunk, jövünk, megyünk.

Amit pedig most a The Beam talált ki Wheel Flash néven, az egy olyan megoldás, hogy még csak elektromosság sem szükséges hozzá.

Ezek itt ugyanis fényvisszaverő matricák, amik különleges módszerrel készülnek:

üvegporból, így sokkal erőteljesebb hatást kifejtve még a leggyengébb fényviszonyok között is,

mint az eddig ismert fényvisszaverők. A matricák a keréken ráadásul villódzó mintát hoznak létre, amire mindenképp felkapja a fejét az autóvezető.

Itt lehet ügyesen megvásárolni potom 18 euróért!