keresés menü

Tudod, mit kapott DJ Krush Budapesten két iparművésztől, akik bensőséges viszonyt ápolnak a fémmel?

Steampunk hangulatban fogant sörtér a ferencvárosi Élesztőben, vasból készült arc a Madách téren, Toldi Klub megújult belső: eddig ilyesmiket művelt a fővárosban az INDUSTREAL, Halász Előd és Prokaj Ádám prodzsektje, vagyis hát egy csomó minden mást is, de mi trehányok voltunk, és csak ezekről írtunk.

Aztán amikor nemrég errefelé járt a lomha zen-bítek nagyöregje, DJ Krush, a kezébe nyomtak valamit:

“Krush apónak ajánlottuk az egyik munkánkat, amit a zenéje inspirált, de mivel megtudtuk, hogy nem tudja elvinni, ezért csináltunk neki még aznap egy újat, egy kisebbet. Ez lett a KRUOVO”

– mondta nekünk Ádám a fenti objektumról, ami nem más, mint egy fény-hang tárgy. Csúnyábban mondva egy rohadt faszán kinéző lámpa.

Nagytestvére még OGO OVO néven született meg, és a csiszolós-hegesztős vajúdás közben a Meiso és Jaku című albumok hangjai töltötték be a stúdióműhelyt. Szóval valahol evidens volt, ki kapja meg végül a végeredményt. Végül bejuthattak a mesterhez, aki némi kellemes csevejt követően még saját kalligrafikus tagjével is ellátta az OGO OVO-t. Hát, ilyen szép dolgok is történnek a városban, amikor mindenki más éppen valami másra figyel:

Még több kép a produktumról errefelé, a gombot Barnie nyomta.