keresés menü

Novemberben debütál a bármilyen biciklire felszerelhető elektromos rásegítés

Azt írja a FastCompany, hogy hamarosan kapható lesz a Copenhagen Wheel névre keresztelt biciklikerék, amit állítólag bármilyen hátsó papucsba be lehet csúsztatni, és jó 24 kilométeren keresztül tudja megsegíteni a pedálunkat, ha mondjuk nekiugrunk egy emelkedőnek, vagy elkap a szembeszél. A lustakereket persze nem Koppenhágában, a normális biciklizés egyik fővárosában találták ki, hanem Amerikában, de azért dánok is támogatják a projektet.

2009-ben kezdte el az MIT egyetem SENSEable City Lab névre hallgató kutatócsoportja kifejleszteni az okostelefonnal összeköthető kereket. Píár vagy sem, a sztori szerint nem csak a sajtó érdeklődött nagyon a fejlesztés iránt és nem is csak dizájndíjakat kaptak az alkotói, hanem például 14 ezer emailt is. Assaf Biderman és Carlo Retti óriási érdeklődést keltett az ötlettel, a levélírók ezt az újfajta a kereket követelték, ráadásul azonnal.

Úgyhogy a fiúk tavaly év végén Superpedestrian néven céget alapítottak, és idén novemberben tényleg el is kezdik árulni a Copenhagen Wheel-t.

A szerkezet a pedál hajtását érzékeli és eszerint adja az energiát, ígérik az alkotók. Lesz hozzá egy mobilapp és egy tartó is a telefonnak, amibe tekerés közben beadagolódnak a biológiai adataink. Az applikáció a fogyásunk mértéke mellett azt is megmondja, merre van dugó, vagy hol pöfög éppen egy kiöregedett 7-es busz, szóval mit kerüljünk inkább el. Ezen kívül még azt is kiszámolja, mennyire tettünk jót a környezetnek a tekerésünkkel. Az applikációval le is zárhatjuk a bringát – illetve a kereket -, ha épp megálltunk valahol, a fékezéseink energiáit pedig az aksi újrahasznosítja a későbbi hajtáshoz.

Azt még nem tudni, mennyibe fog kerülni  a Copenhagen Wheel, de nagyjából olyan áron adják majd, mint egy jobb elektromos biciklit. Mi nagyon kíváncsiak vagyunk, mikor látjuk meg az első ilyet Budapesten egy utolsó fogaskerekűt éppen lekéső budai hegylakó feneke alatt!

Urbanplayer

Tűz tartalom 🔥