keresés menü

“Az én bűnöm a Comic Sans” – megszólal az ember, aki feltalálta a Föld legutáltabb betűtípusát

A Comic Sans betűtípust mindenki ismeri, még az is, aki azt hiszi, hogy nem. Mert máig egy rakás helyen használják, igen, Magyarországon is, hirdetésekben is, még hivatalos e-mailekben és dokumentumokban is, annak ellenére, hogy ennél gügyébb, infantilisebb, komolytalanabb betűket hosszú ideig nem hordott a hátán ez a civilizált bolygó. Tipográfusok valóságos keresztes háborút folytattak ellene.

1995 óta található meg alap betűtípusként a Microsoft szövegszerkesztőiben, azóta pedig számos mém és vita középpontjába került, mígnem a kétezres évek végén persze elérte a sors, mint minden korábban bénának tartott dolgot: trendi lett a védelmezése. Ma már Comic Sans Nap is létezik!

A fenti videóban pedig kitalálója, Vincent Connare kér bocsánatot, majd mondja el a történetét szórakoztató vizuális körítéssel.