A két épületből álló The Imprint nevű komplexum olyan, mintha kimerevítették volna egy jobbfajta LSD-trip egyik képkockáját, és gyorsan gipszbe öntötték volna. A tervezők olyan optikai illúziósra szabták ugyanis a helyszíneket, mintha azok lazán gyűrődő-torzuló szövetből állnának.
Az egyik épület – a felgyűrődő arany bejáratos – egyébként egy éjszakai klub, a másik pedig egy beltéri kiállítótér, és a megbízók azt is kérték, hogy legyen mindkettő ablakmentes, de úgy, hogy közben a szomszédos épületekre is reflektál, összekötődik azok homlokzataival.
Ezt csodálatos vakablakokkal és kitüremkedő elemekkel oldották meg:
Winy Maas, a tervezők vezetője az Archdailynek elmondta, hogy két hónapja, amikor a burkolás nagy része befejeződött, a megbízó ránézett az eredményre, és azt mondta:
“ez itt bizony művészet.”
És tényleg. Egyáltalán, van határvonal az építészet és a művészet között? A választ rábízzuk mindenkire.
