keresés menü

Babaházak, a 21. századi építészet nyelvére lefordítva

Húsz brit építőipari tervezőcéget és dizájnert kért fel a Cathedral Group, hogy a rokkant gyerekeknek pénzt gyűjtő KIDS jótékonysági szervezet számára valami izgalmassal rukkoljanak elő. A feladat az volt, hogy értelmezzék újra saját szájízük szerint a klasszikus babaházat, a kész kreációkat  pedig majd elárverezik a jó ügy érdekében. A beérkezett munkák lélegzetelállítóra sikerültek: a brit tervezők kicsiben is nagyot szakítottak, és hiába az első hallásra talán “komolytalan” téma, a végeredmény mind egy szálig nagyon is komolyan vehető referencia lehetne az adott tervező portfóliójában (ahogy többen saját weboldalukon fel is tüntették azt).

babahaz00
Morag Myerscough és Luke Morgan munkája

A projekt – amiről minden egyéb infó itt lelhető fel – inspirációs forrása egyébként Edwin Lutyens brit építész 1922-es babaháza volt, amit Teck Mária brit királynénak tervezett, és benne minden miniatűr elem elképesztően a helyén volt, olyannyira, hogy azok többsége nem csak a Windsori kastályban fellelhető bútorok, eszközök méretarányos replikái voltak, de úgy is működtek, mint a valóságban (a csapokból például víz folyt, de még a lámpafoglalatok is stimmeltek). Korának kisebb csodája volt ez, így nem csoda, hogy ennek a friss projektnek is ez szolgált alapjául.

Persze úgy, hogy az építészek már mai fejjel gondolkodtak: csupa friss elgondolás, tekergő formák vagy letaglozó minimál derékszögek uralják a szerkezeteket, úgyhogy hagyjuk is most már a szavakat, lássuk a medvét, akarjuk mondani a babaházakat.

babahaz01
Zaha Hadid
babahaz02
Dexter Moren
Adjaye
Adjaye
Duggan Morris Architects
Duggan Morris Architects
Allford Hall Monaghan Morris
Allford Hall Monaghan Morris
Amodels
Amodels
Make Architects
Make Architects
Coffey Architects
Coffey Architects
Guy Hollaway
Guy Hollaway
Fat Architecture
Fat Architecture

Az összes újhullámos babaház errefelé stírölhető végig!

(via Yatzer)