keresés menü

Amikor akkora koffeinista vagy, hogy nem csak az atomcuki lakásod nappalijába, de még a hálóba is raksz egy kávézópultot

Lea Nguyen szabadúszó újságíró és barátja, az főiskolai tanársegéd Ugo Rioux a Ville-Marie nevű negyedben bútorozott össze az alábbi módon – de milyen módon! Az alig 22 négyzetméteres otthonka kicsit sem nézett ki ennyire kedvesen, amikor aláírták a szerződést, de látták benne a potenciált, főleg a jó energiaáramlást, ahogy ők fogalmaztak. Szőttek is belőle egy pofás fészket:

Az apró, hatvanas-hetvenes évek stílusait idéző oázisuk egyik legnagyobb nyerése az, ahogyan a teret okosan felosztogatták, például beraktak egy ilyen ülőpultot, amit mindkét oldalról meg lehet – ülni:

De elég ránézni a kisszobanövény-mennyországra is.

Na de még pár pillantás erre a pultra, ahol nagyokat lehet kávézni:

Konyha, fürdő, mindegyik barátságos, nem is kicsit.

És akkor itt a hely, ahol álomra teszik a fejüket, benne pedig az a könyöklő az ablakban, ahol úgyszintén gőzölöghet a jó fekete!

Van amúgy egy jótanácsuk is, amit mindenkinek érdemes megfogadnia:

“Időre kell ahhoz, hogy rájöjj, hogyan is laksz egy térben. Így tudod végül meghatározni, mire van feltétlenül szükséged, és mire nem. Ha egy igazi Otthont akarsz, ami őszintén Te vagy, akkor csak olyan dolgokkal töltöd meg, amik hozzád beszélnek, és nem másokhoz.”

(via)