keresés menü

Amikor a príma japán építész magának épít házat

Katsutoshi Sasaki elég jól csengő figura a szakmájában, és hát ha egy ilyen ember a szakmáját beleforgatja egy új családi házba, ami ráadásul a sajátja, akkor lehet rá számítani, hogy valami lenyűgözőt tesz le arra a bizonyos asztalra.

Így is lett: tekintsük meg ezt a vörös cédrusból előidézett sötét homlokzatot, és azt, ahogyan kontrasztot alkot a belső tér kifelé derengő világosságával!

A tojotai Aichi prefektúrában, száz négyzetméteres alapterületen, T-formában megépített vityilló kívülről trükkösen úgy néz ki, mintha alig szórtak volna rá pár ablakot, és belül ennélfogva valami nyomasztóan sötét terek húzódhatnak,

de ez nem így van.

Felülről ömlik be ugyanis a jó öreg napfény, az épület tetején körbefutó nyílásokon, és ha megnézzük ezeket a fotókat, teljesen élhető így a sztori.

 

Sasaki egyébként négy másik családtagjával él itt, illetve néha egy gyakornoka jár még ide dolgozni, az épületről pedig azt mondja:

“a belsejét a családnak, a külsejét pedig a szomszédoknak és a környezetnek terveztem.”

Taps, függöny.