keresés menü

Szkenneld be az arcodat az Erzsébet téren!

Már egy ideje a csapból is netről letölthető fegyver és reggelire otthon nyomtatható csoki folyik, sörözések átlagos témája lett az új ipari forradalom. Ha tényleg képben akarsz lenni 2013 legfontosabb trendjével és tudni akarod, hogy pontosan mit jelent a 3D nyomtatás és hol tart jelenleg a technológia, akkor kivételesen nem kell Nyugat-Európáig menni – elég útba ejteni az Erzsébet teret. A Design Terminálban tegnap megnyílt hat napos Budapest 3D Printing Days interaktív bemutatókkal, kiállításokkal, workshopokkal, hazai tervezők és szakértők előadásaival (és arc-szkennerrel!) alaposan körbejárja a témát, ami nemsokára minden tekintetben megváltoztatja majd az életünket.

Már nem is hangzik nagyon futurisztikusnak, hogy a 3D nyomtatás fejlődésével teljesen átalakulhat a sorozatgyártásra épülő tárgykultúránk: minden személyre szabható lesz, online elérhető katalógusokból, földrajzi helytől függetlenül juthatunk hozzá bármilyen tárgyhoz, az új anyagokból pedig olyan formákat is előállíthatunk, amiket korábban lehetetlen lett volna.

Kísérleteznek az ételek- és az emberi szövetek nyomtatásával, óriási botrányt kavarva néhány hete Amerikában már kipróbálták az első otthon nyomtatott “wiki-weaponnak” becézett fegyvert, de persze nem csak Alien-filmekbe illő témákban hoz forradalmi változásokat a technológia. Sőt: Magyarországon is rengeteg szuperizgalmas fejlesztés zajlik és sok fiatal tervező dolgozik ezen a területen, és alkalmazza a 3D nyomtatás lehetőségeit – a Design Terminál rendezvényén velük is lehet majd találkozni.

Atlantes by JuliaKaldy
Atlantes by JuliaKaldy

Személyes kedvencünk például vasárnap délután tart előadást: Káldy Juli korábbi kollekciójában bemutatott elképesztően gyönyörű nyomtatott szobor-cipője egyértelműen bármilyen cool lista tetején lépdel, de nem érdemes kihagyni a világuralomra törő Devsigner 3D modellező szoftver tervezője, Váró Peti csütörtöki előadását, és a KitchenBudapest rapid prototyping workshopját sem.

A majdnem egy hetes rendezvény részletes programjait a facebook-eventben itt lehet megnézni.

e_meghivo

Urbanplayer

Tűz tartalom 🔥