keresés menü

Azt hiszed, van stílusod? Nézd meg a 71 éves streetwear nagypapát, és gondold át újra!

Alojz Abram Szlovéniában született, de az elmúlt 49 évét Mainzban, egy németországi kisvárosban élte le. Egy éve viszont egészen másképp teszi ezt, mint előtte. Ugyanis beleszeretett a stílusos utcai ruházatba.

Hogy most írunk róla, az unokájának köszönhető, aki elkezdte fotózni őt.

“Az én ötletem volt, hogy lőjünk pár képet az outfitjéről, de aztán meglepetésemre sokkal jobban szerette, mint ahogy arra számítottam. Az első képek furák lettek, tekintve, hogy sosem állt kamera előtt, de most már úgy áll modellt, mintha ez lenne a munkája” – mesélte a Complexnek Jannik Diefenbach, az unoka.

A már a megjelenésével is tiszteletbeli kúllistás örökhelyezést érdemlő öregúr pedig azt mondja, hogy épp az unokáján látott először ilyen cuccokat, aztán rájuk guglizott, és elkezdődött a menet. Ami nem esett annyira nehezére, hiszen már fiatalon is szeretett stílusosan öltözködni.

És hogy mégis mit szeret a streetwearben?

“Mainzban, még ha közel is van Frankfurthoz, az emberek unalmasan öltözködnek. Én meg szeretem, hogy a cuccaim kiugranak ebből. Hogy észrevesznek.”

Sőt, még azt is tudja, hogy a Supreme skate brandként indult, de ma már a Louis Vuittonnal kollaborál. A Pharrell-féle NMD cipőt pedig nem Pharrell miatt hordja, hanem mert a boost talp borzasztóan kényelmessé teszi. És persze mert jól is néz ki szerinte.

A Complex benézett a gardróbjába is, és páran most alighanem elirigylik azt, ami abban lapul:

Please enable Javascript to watch this video

Új kinézetét a családja imádja, a felesége imádja, és szlovéniai rokonai is látták a képeket az interneten, és – imádják. Egyébként nem a márka a lényeg, hanem hogy kényelmes legyen. Aktuális kedvence pedig két Adidas dzseki, egy fekete és egy kamuflázs.

És hogy üzen-e valamit a világnak?

“maradjatok fiatalok.”

(via Complex, fotók: Jannik Diefenbach)