keresés menü

Solange Knowles a legkapósabb fiatal dizájnerekkel újította meg a Puma Disc cipőit

Beyoncé szintén énekes, meg producer meg modell húga, Solange Knowles nem nyugszik, és november óta dolgozik együtt a PUMA csapatával, mint art director és kreatív tanácsadó. Az első közös kollekció, a Girls of Blaze Disc Brazília hangulatát idézi, az idén a dél-amerikai országban megrendezendő foci VB előtt tiszteleg, emellett pedig nagyon csajos és nagyon színes, meg persze nagyon trendi is – ahogy azt itt már megénekeltük. A kizárólag lányoknak szóló kollekció erősen a 90-es évek legelejét idéző Disc cipőkkel tör be a piacra ebben a hónapban, Solange társtervezői pedig Gerlan Marcel, Darlene és Lizzy Okpo, valamint Hisham Bharoocha voltak.

Négy modell létezik a szivárvány gyakorlatilag minden létező színében, és a retró, eredetileg 1992-ben először felbukkant “tekerős” (ezzel lehetett beállítani a szorosságot, nem fűzőkkel) csukák úgy tűnik, sosem mennek ki a divatból, sőt.

És végre érkeztek friss fotók is! Ezek:

Solange-nak egyébként arról is megvan a véleménye, hogy egyre több nő cseréli sneakerre a magassarkúját:

El kell ismernem, a sneakerek az én életemben is főleg a sportos szettekben kaptak helyet. Mindaddig, mígnem egyszer New Yorkba mentem, és ez mindent megváltoztatott. Amikor egyik pontból a másikba rohangálsz, taxiba be, taxiból ki, vonatra fel és vonatról le, a nap közepén már nem is érzed a lábaidat. Még egy kis esti bulika? Ne viccelj!

Ekkor kezdtem el a sneakert variálni a kényelmes és praktikus, de csinos ruháimmal. Nincs annál jobb érzés, amikor igazán rázhatod a segged a buliban, mert egy sportcipő van rajtad! Ráadásul elmosódtak bizonyos határok, a nők elkezdték a fiúk sneakereit hordani, és el nem képzelnéd, hány srác kérdezte tőlem, hogy a Disc-es cipőimnek ugye lesz nagyobb méretű változata is.

Solange persze rendkívül izgatott, meg mi is, hogy vajon lesz-e még közös munka, bár erre gyakorlatilag fogadhatunk is. Az Opening Ceremonynál meg már akár rendelheted is online.

Urbanplayer

Tűz tartalom 🔥