keresés menü

Már Instagramja is van a Kabátnak, ami mindenhol felbukkan Budapesten

A Legendás Fila-táska Nagy Történetére mindannyian emlékszünk, hát hogyne emlékeznénk (arra már kevesebben, hogy a márka azóta egyébként szépen megrázta magát). Hordta azt boldog-boldogtalan, miután sikerrel vett részt a Tesco pontgyűjtős akciójában. Aztán elveszett az univerzális cikiség feneketlen mélyében.

De most itt egy újabb versenyző, ami az elharapózó ruhaterror trónjára törekszik! Őt pedig nemes egyszerűséggel úgy érdemes hívni, mint ahogy a neki szentelt Instafiók teszi: a Kabát.

Van egy egy felső, szürkés része, meg egy alsó, feketébe hajó, a lényeg viszont a kettő között húzódik meg:

a szuggesztív háromszög.

Amiről így ír a nevezett Kabát-insta: “A háromszög az egyik legősibb forma, amit az emberiség valaha felfedezett. Ez a forma adja a piramisok stabilitását, a középiskolai geometria-példák 97 százalékát, és az ömlesztett mackó sajt ragacsos-alumíniumfóliás keresztmetszetét.” Nem hiába hát a formaválasztás, és a formaválasztásból kialakult ELSÖPRŐ SIKER!

Tényleg van egy külön erre a célra alapított Insta, igen, és a világért sem hallgatnánk el annak pestkulturális jelentőségét, úgyhogy itt lehet azonnal bekövetni.

Azt azért még gyorsan megjegyeznénk az eszeveszett átkattintások előtt, hogy igazán komoly, ötlevelűlóhere-találással felérő teljesítménynek tetszik, amikor a titkos Kabáthódoló kapásból több Kabátot is képes egyetlen képbe sűríteni. Ez most vagy totál krézi, vagy hiba a Mátrixban:

Több ilyen is akad, de ehhez már tényleg ugorjatok át ide!

Tűz tartalom 🔥