keresés menü

Keith Hufnagel elmondja, miért indította el a HUF márkát (videó)

keithB

A Bitchslap magazinosok két sör között leültek Keith Hufnagellel, a streetwear-ruházatban mérvadónak számító HUF brand alapítójával Koppenhágában, hogy mondjon nekik ezt-azt. És ő mondott ezt-azt.

Például megtudhatjuk tőle, hogy csakúgy, mint sok hozzá hasonló baseballsapkás üzletember ebben az iparágban, eleinte még fogalma sem volt, mit akar majd csinálni, csak azt tudta, hogy a deszkázás után kéne valami, mert hát azt sem lehet a végtelenségig csinálni. Annyi derengett előtte, hogy egy boltot akar nyitni, aztán bele is vágott, és lám, az út egyszercsak elkezdett kanyarogni előtte. Most meg bumm, egy teljesen más szinten űzi az ipart, mint ahogy arról egyáltalán álmodni mert.

Egy keleti partról érkezett ember sikersztorija a nyugati parton, két percben: