keresés menü

És azzal a lendülettel a divat is belecsukafejelt a focivébébe: Stüssy, Nike, BAPE meg a többiek

Mégiscsak világbajnokság kezdődik, a világ figyelme vetül most Brazíliára, ez meg akkora ziccer, amit Fabregas még bekötött szemmel, bevodkáztatva, a tengelye körül ötször megpörgetve sem hagyna ki. Itt van rögtön a Stüssy, ahol az lett a neve a világbajnokság inspirálta kollekciójuknak, hogy NTRNTNL, mert manapság ugye a magánhangzók elhagyása megkerülhetetlen kúlfaktor (lásd az oldalunk mindenkori bal felső sarkát). Remélem, azért a Barcelonával egyeztettek erről a csíkos mezről.

A holland Patta ruhakereskedelmi vállalkozás a Nike-val borult össze egy sor I Am Tiempo pólóra, amik szándékosan nyúlnak vissza a 90-es évek focimezeihez. Hazai és vendégszínekben is osztják őket.

Maradjunk még a Nike-nál, mert ők hagyományos sportvonalon kihoztak most májusban két nyerő új futballcsukát, a Magistát és a Mercurial Superfly-t, viszont ezek farvizén megszültek egy csomó más, utcai viseletre tervezett sneakert is. Ugyanezek a cipők egyébként a nagy magyar cipőkonferencián, a Kicks R Good-on is bemutatkoztak nemrég az Akvárium Klubban!

Egy másik pakkban pedig a világbajnoknak járó arany trófeát álmodták újra cipők formájában, ez a Gold Trophy széria:

Adidasék a Battle Pack-kel köszöntik a harcos kedvű sporteseményt, katonai arcfestések inspirálta mintázatokkal:

A háromcsíkos brand egyébként már márciusban meleg szívvel gondolt Brazíliára, ezért jól összekollaboráltak a brazil Farm márkával, és mindenféle trópusi meg latinamerikás szimbólummal díszítettek fel egy csomó ruhát, a ruhákkal meg tüzes helyi (?) lányokat. Nem egyértelműen a vébére készült, de azért előkészítette a terepet:

Nem halogatott semmit az A Bathing Ape sem, a BAPE SOCCER kollekcióban van sok országbarát póló, de a legszebb darab egyértelműen a kamuflázs focilabda. Ka-mu-flázs-fo-ci-lab-da!

Új-Zélandról az I Love Ugly jelentkezett be egy sor ötpanelessel:

Szerencsére akadt, aki legalább tisztességes videót forgatott a termékéhez, még akkor is, ha az csupán egyetlen darab labda. Egy elegáns, egyedi labda. A Paul Smithnek összejött:

A bizarr, érdekes vonalvezetésű, ezoterikus márkából, az Y-3-ból pont nem néztem volna ki, hogy bármit is kezdenek egy olyan slágertémával, mint a vébé (elég megnézni csak ezt a videójukat). És mégis! Tessék, így lehet technoid-minimalista módon tisztelegni a brazil torna előtt:

Végül valami, amit nem magunkra öltünk, hanem jobb esetben magunkba töltünk, ugye nem baj, ha ezt is idetesszük? A Coca-Cola ugyanis egy 18 darabos minipalackos szettel járul hozzá a vébéőrülethez. Bár az első mondattal rögtön hazudtunk is, mert nincs ezekben kóla, cserébe viszont kicsattanóan vidáman néznek ki, és még egy interaktív megoldással is megfejelték alkotóik, hiszen üzenhetünk a palackokon keresztül más palacktulajdonosoknak, sőt, még olyan vizuális jelek is kerültek rájuk, amik okostelefonnal leolvasva megmozdulnak, nem is kicsit. Kiterjesztett valóság, na.