keresés menü

Basquiat szellemét rárántották a Komono órákra

Kevesen fejezték ki annyira nyersen egy nagyváros karakterét, mint a New York-i művész a 80-as évek elején. Illetve békítettek össze az alkotás keretein belül olyan látszólagos ellentéteket, mint a kontroll és a spontaneitás, belső világok és külső élmények, integráció és szegregáció, veszély és szellem, festmények és szavak, urbánus képi világ és törzsies primitívség. Basquiat ebben nagypályás volt, ráadásul egy teljes generáció hangja, aminek urórezgései máig érezhetők mind a képzőművészetben, mind a divatvilágban.

Nem csoda, hogy a Supreme és a Neff után újabb márka csapott le az örökségére: ezúttal a Komono örülhet, hogy sikerült összehozni ezt a dealt. Az eredmény: