keresés menü

Valaki kiposztolta, ahogy egy márványpadlón henyél Adidas Yeezyvel a lábán, erre a trollok ellopták a show-t

Minden idők második legnárcisztikusabb előadóművésze, Kanye West az Adidasszal közösen hozta össze ezt a futurisztikusnak szánt lépőt, amit persze máris mindenhonnan elkapkodtak, 350 dolláros (95 ezer forintos!) ár ide vagy oda.

Borítékolható volt, hogy az internet szarkasztikus tömegei lecsapnak az első adandó alkalomra, amikor röhöghetnek azon, hogy valaki ennyit költött egy cipőre. A pillanat most jött el: a fenti képet valaki kitwittelte, de hogy ki volt ez a swagmester eredetileg, azt már régen nem lehet száz százalékos bizonyossággal megállapítani, ugyanis

azóta rengetegen kitették ugyanezt a képet, csak éppen valamilyen szemét kis kommentárral.

“Csillezek a csajom pecójában”

“Épp sírok a fürdőszobámban, amiért képes voltam 350 dolcsit költeni ezekre a szemeteszsákokra”

Aztán menetrendszerűen megjöttek a mashupok is:

“Az érzés, amikor anyu túl lassan tolja a bevásárlókocsit…”

Ennél jobban nem is lehetne elrontani valakinek a méregdrága szórakozását.