keresés menü

Magyar művészekkel kollaborált az idén 50 éves Adidas Superstar

Háromcsíkosék legoldschoolabb cipője, a Run-DMC által a magasba emelt, és azóta is örök trónon ülő Adidas Superstar 1969 óta nyomja a boltok polcait.

A kagylószerű csőrrel rendelkező cipő fél évszázadát most a Footshop cipőbolt eredeti módon ünnepelte meg, hat képzőművészt kértek fel ugyanis, hogy redizájnolják a legendás sziluettet a saját szájízük szerint. Az alkotók többféle inspirációból táplálkoztak, ezért minden cipő végül totál különböző stílusokban tündököl.

Nézzük egyenként, aztán olvassuk az újragondoló művészek szavait:

Művész: NikonOne
Az alkotás címe: Golden years ?

“A Golden years Superstar a hiphop kultúra arany éveire reflektál, a legendás New York-i graffitiúttörő Skeme mondatán keresztül, ami az 1983-ban Tony Silver által rendezett Style Wars című dokumentumfilmben hangzik el. Az idézet, ami a cipőn is látható, így szól: “People see the tags uptown, downtown, all over.” A Style Wars a – mai értelemben vett – graffiti és az azt átölelő kultúrát eredeti formájában elsőként bemutató dokumentumfilm, a klasszikus mondat pedig hűen adja vissza azt az életérzést, amit amit én magam is viszek több mint két évtizede.”

Művész: Labrosse Dániel
Az alkotás címe: KH Thropy ?

“Az egyik legjelentősebb művészi inspirációm Keith Haring, aki – a Superstarral tandemben – elválaszthatatlan a nyolcvanas évekbeli New York-i street art és hiphop szcénától. A sneakeren megjelenő dizájn az ő világába kalauzol el. Az ikonikus, barátságos figuráit és a kinetikus vonalvezetését, valamint az akkori hip-hop előadók (Run-DMC, Beastie Boys, Kurtis Blow) által képviselt hangulatot próbáltam az alkotásban megidézni.”

Művész: Szabó-Lencz Péter
Az alkotás címe: Abstract vibe ?

“A dizájnt illetőleg eleinte nem volt határozott elképzelésem, csak abban voltam biztos, hogy absztrakt lesz, ezért inspirációnak Tomi Instagram fotóit néztem át. Elsősorban arra voltam kíváncsi, milyen színeket visel a leggyakrabban, de az is érdekelt, hogy a pillanatok a hétköznapjaiból és a személyisége milyen benyomással lesz rám, és az így szerzett benyomást vajon ki tudom-e fejezni úgy egy forma- és színkompozícióban, amely nemcsak Tomira reflektál, de vizuálisan számomra is újdonság lesz.”

Művész: Pápay Fanny
Az alkotás címe: 80s ?

“Szerintem az alkotás egyik fontos feladata, hogy inspiráljunk vele másokat.
Engem a 80-as évek vizuális világa inspirál, ebből az időszakból szeretek átemelni és beépíteni elemeket a munkáimba. A szem, a tűz motívum számomra a nyitottságot és ambíciót fejezi ki, ami tökéletesen illik a Superstar ikonok arculatához, akik büszkén és megérdemelten viselik a game changer jelzőt.”

Művész: THE FOUR Budapest
Az alkotás címe: Gold Diffuse ?

“A Superstar átalakításához a “diffuse” nevű mintánkat vettük elő, amit még 2013-ban terveztünk az első New York-i utazásunk után, és azóta többször is visszaemeltük – legutóbb az aktuális UNITE kollekciónk digitális textilmintáiban – viszont most először arannyal festettük fel. A nagyvárosok dinamikus lüktetése, a bennük élő emberek és kultúrák keveredése, az őket eligazító közlekedési jelek és graffitik rengetege hívta elő belőlünk a mintaelemeket és azok archaikus szövegképekre emlékeztető elrendezését. A személyes vonatkozás pedig őszinte rajongásunk New York City és Budapest iránt.”

Művész: Suharevski Misi
Az alkotás címe: Slave To The Rhythm ?

“A vonalas rajz / linedrawing eleganciája, tisztasága vonzott. Jean Cocteau munkássága korán megérintett, amelyekben az ókori szépségkultuszt poetizálja. Ezt a holland de Stijl dogmatikus alapszíneivel egészítettem ki, amelyek Le Corbusier tereiben, majd Roy Lichtenstein képregény világában ugyanígy hódítottak egyértelműségükkel. Majd a kilencvenes évek videoklipjei is előszeretettel használták a vörös-sárga-kék és fehér-fekete felkiáltójel (exclamation) jellegét, pl. Ce Ce Peniston: Finally című slágerében, amit a zenecsatornák máig sugároznak.”

A kiállítás egyébként december 31-ig tekinthető még meg a Footshop Art Space-ben, az ötödik kerületi Kristóf téren.