keresés menü

Milyen lesz 2016 nyara sneakerfronton a cipőügyi szakértők szerint?

Az a trend már eddig is tetten érhető volt, hogy évről-évre jönnek ki a könnyebbnél könnyebb, szellőzőbbnél szellőzőbb sportcipők a lifestyle vonalon, már az elérhető árkategóriában is egyre kényelmesebb körülmények között érzik jól magukat a lábfejek, hála többek között a háromcsíkosék Primeknit és pipásék Flyknit anyagainak.

Na de konkrétan melyik modellek lehetnek a sztárok? A Highsnobiety nemrég megkérdezte a size?-tól az angol piacot remekül ismerő James Trivunovicot, az észak-amerikai terepen otthonos Brendan Denaultot a Livestocktól és Julian Kalittát a berlini Overkilltől, mi meg örömmel utánközöljük a válaszaikat.

A “kétpöckös” Adidas NMD-k még mindig forrnak

A vájb, amit ezen a nyáron megpendítenek a lépők?

James Trivunovic azt mondja, a hangulat nagyon hasonló lesz ahhoz, ami év eleje óta tart, csak sokkal több színnel. Mindenesetre a szníkerfronton elértük a technológiai és stílusügyi forráspontot, amit idén szerinte szinte teljesen az Adidas NMD és Yeezy modellek löktek előre. Denault szerint is marad az, ami eddig, csak még súlyosabban több lesz a knit (horgolás), sok Tubular, sok zokniszerűen végződő felsőrész, újrakiadott klasszikusok. És minimálszeretet.

Primeknit felsőrész az Adidason

Melyik modellek üthetnek nagyot a következő szezonban?

Trivunovic szerint az Adidas diadalmenete folytatódik, eddig újrakiadták a kétezres évek eleji klasszikust, a Climacoolt, majd az OG NMD Primeknit jött Triple White és City Sock változatban, de a Nike is szépet szakított a Breathe pack színarmadájával és a Mayfly Woven változataival. Denault a Pure Boost ZG-t érzi, sőt, még a régi Samba modellt is említi (szerinte még el kell kapnia a ritmust, és nagyot robbanhat pár fasza színben).

A németeket képviselő Kalitta szerint az NMD és Boost sziluettek hájpja tovább robog, de van egy inszájder tippje, ez pedig az Equipment Support ADV. A Nike pedig a Flyknit Prestoval, a Sock Darttal és a TM-ként ismert Nike Plusszal köszönti a forró hónapokat. Lányoknál a Reebok Classic és a Club C keresett meglehetősen, a Pumának pedig nem lesz gondja eladni a Rihanna nevével fémjelzett a Creeper és Fenty modelleket.

Nike Sock Dart SP “Grey”

Összességében a lyukacsos-horgolt szuper felsőrészek tovább előtérben maradnak, amiképpen a habkönnyűség is, mindez pedig aligha meglepetés, tekintettel a nyári meleg meleg mivoltára. Viszont azt talán nem merészség kinyilatkoztatni, hogy 2016 nyarát jó eséllyel továbbra is az Adidas nyeri a Boost és NMD cipőknek hála.

Utóbbi sziluettből például ez a legfrissebb húzás, ami egyenesen a nyár slágere lehet, NMD_R1 Vintage White: