keresés menü

Na tessék, Goldie is visszaadja a lovagkeresztjét, de ő a Fabric miatt

Még meg sem száradtak a billentyűcsapkodások a legendás londoni klub bezárásáról szóló posztunkon, máris itt van egy szokatlan fejlemény: az örökös drum & bass fenegyerek és élő mérföldkő, Goldie jelezte, beolvasztja a Károly hercegtől kapott kitüntetését, hogy így tiltakozzon a Fabric működési engedélyének meg nem hosszabítása ellen.

Az év elején kapta meg

Goldie ezzel a fenyegetéssel akart nyomatékot adni annak a helyi városházi dokumentumok által is alátámogatott feltételezésnek, miszerint a Fabric bezáráshoz csak ürügyet jelentettek a halálos túladagolások, valójában nagy pénzek mozgása áll a háttérben.

“Ez a fő ok, és nem más. Nincsen füst tűz nélkül. Isten áldja azokat a gyerekeket, akik elmentek, isten áldja a családjaikat. Nagyon súlyos, amikor ilyen történik. De emberek haltak meg kábítószertől klubokon, hoteleken kívül és belül, mindenhol. Szóval a vezetőknek most csak kellett egy ürügy, és ez lett az” – tette hozzá.

Szerinte bezárni egy ilyen helyet pont olyan hülyén néz ki, mint az az ember, aki a 80-as években egy bazinagy téglamobillal a kezében, kábelt kilógatva mászkált az utcán, “azt gondolva, hogy van valamilye, ami senki másnak.”

(via)