Az alapvetően gallérpattintós, fancy vonalra helyezkedett Ötkertről gondolná a legutoljára az ember, hogy egy, az utca emlőin nevelkedett karcos-kulturális műfajnak adjon teret, de ez most mégis megörtént, bár azt a szervezők is bevallják, hogy elég sokat táncoltak a saját idegeiken a verseny előtti napon. Nem csodáljuk, hiszen voltak idők, amikor a b-boyok barátai a fogyasztói kultúra hasonló, profitorientált bástyáit is letámadták festékspréikkel.
Azt írják, aggodalmuk végül eloszlott, mert a talajjal bensőséges viszonyt ápoló profi táncosok és közönségük megcsinálták az estét. Valahogy így:
“A zsűriben Saiid, Tomi és Yoshapop nem mindig értett egyet, néhol a közönség is megorrolt a zsűrire, a döntő azonban így is nagyon erősre sikeredett. A győztes címért folyó battle-t végül az Amerikában élő Dóri és a szegedi Dani vívtak meg. A rendes versenyidő alatt nem sikerült dönteni, így jött a ráadás majd a döntés: a győztes Dóri lett, akinek innen is küldjük a gratulációkat” – közölte az Ötkert Sajtóosztálya.
Az este egyébként nem csak a versenyzőkről szólt, felléptek az ország legjobb tánccsapatai is, a R3D ONE, az Art Kingdom, az Afterschool Timeless és a szegedi Xtreme, de sikerült becsempészni egy kis kortárs táncot is a SAPP – Street Art Project Performances-nak köszönhetően.
Nyilván lesz folytatás!