“Néhány technológiai ballépésnek és egy erkölcsileg alávaló embernek köszönhetően a videó, ami privát használatra készült, nyilvánossá vált”
– írta Claire Evans és Jona Bechtolt, a portlandi YACHT 10 éve együtt járó és zenélő két központi figurája a Facebookon. Majd arra kérték a rajongóikat, hogy lehetőleg ne nézzék meg a kiszivárogtatott felvételt.
Normál esetben a nagyközönség számára itt szoktak lezárulni ezek a kellemetlen történetek, az érintettek pedig a bíróságon próbálkoznak valamit menteni a jobbára menthetetlen helyzetből. Evansék is gyorsan tájékozódtak, hogy milyen lehetőségeik vannak jogi utakon.
Az kellett azonban lássák, hogy a korábban hasonló cipőben járó Pamela Anderson és Paris Hilton is elvesztették a pereiket, annyira pedig nem szakértői a helyzetnek, mint a Kardashianok, így egy saját utat találtak ki az ügy kezelésére – írták egy kommentben az első poszt alatt.
Feltették tehát a honlapjukra, IDE a filmet, és arra kérik azokat az embereket, akik megnéznék legalább fizessenek nekik ezért – 5 dollárt. Szerintük ez a leginkább yachtos menedzselése a kialakult szitunak.
Közben a Jezebel arról ír, hogy igazából kamu az egész és csak az új YACHT-klip elé akartak egy hatásos felvezetést. A Vice alá tartozó Thump is azon spekulál, hogy átverés lehet, mert eddig csak az indie zenekar celeb ismerősei nyilatkoztak úgy, hogy már látták a videót. És hát azt is tegyük hozzá, hogy már az első, még az ötdolláros ajánlatot nem tartalmazó posztban pénzügyi nehézségeket is előhoztak Evansék. Így tényleg esélyes, hogy máshova vezet ez a dolog.
I have to admit I bought the @YACHT sex tape https://t.co/QPVYZ3QoOI and: Woah. More of an actual turn on than most. Probably bc: true love.
— Miranda July (@Miranda_July) May 9, 2016
Amennyiben kamu az egész, azért mi reméljük, hogy valami pozitív irányba mutató üzenetet is hordoz ez a kampány, mert így elég övön alulinak tűnik a közönségükkel, a célközönségükkel, valamint a felvázolthoz hasonló eseteket elszenvedő híres és nem híres emberekkel szemben is.