Bár a Radioheadet mára inkább lefitymálni szokás, és ezen sorok írója is legfeljebb az első lemezüket tenné be, ha muszáj lenne választani, azt azonban kár lenne elvitatni, hogy az alternatív lemezkiadásban a mai napig élen járnak. 2007-ben már bejátszották a fizess amennyit akarsz-rendszert, a 2011-es lemezüket pedig egy alkalmi újság társaságában lehetett beszerezni.
Nos, hát most olyan messze mentek, mint talán még senki se. Miután elhintették, hogy hamarosan érkezik az új stúdióalbumuk, megszüntették a teljes internetes jelenlétüket, letöröltek mindent a zenekar hivatalos honlapjáról, valamint a Facebook- és Twitter-felületeikről is.
Azoknak az angol rajongóknak pedig, akik már rendeltek tőlük lemezt, küldtek egy bizarr képeslapot azzal a felirattal, hogy
“Máglyára a boszorkánnyal, tudjuk, hol élsz.”
Ezután akármilyen is legyen az új albumuk, tutira emlékezni fogunk rá.
https://twitter.com/NiallMDoherty/status/726330673104052225