keresés menü

Az ilyen átalakítható minilakások jelenthetik a jövőt a zsúfolt nagyvárosokban

A dilemma, ami ugyanaz New Yorkban, Párizsban, Hongkongban és Budapesten: “a belvárosban egy kisebb lakás vagy távolabb egy nagyobb?” Nem új probléma ez, de az Airbnb-nek köszönhetően mostanra még inkább megoldás után kiált.

Ennek az eredményeképpen egyre több átalakítható belső terű lakással lehet találkozni a különféle dizájn és belsőépítészeti blogokon. Most például egy hongkongi pár megoldása jött szembe, akik a Laab nevű ügynökség segítségével pakolták bele a saját és három cicájuk álmait alig több mint 28 négyzetméterbe.

Az átalakítható lakások egyfajta filozófiai váltást is jelentenek a belsőépítészetben. Míg korábban a funkciót követő forma volt a kiindulópont, újabban egyre inkább az időt követő forma lesz az elsődleges. Ennek megfelelően hongkongi pár lakásában a legtöbb tér ideiglenes. Erre a legjobb példa, hogy a kád például úgy van kialakítva, hogy használat után rá lehet tenni egy ágyrácsot, majd rögtön egy matracot is. Így egy perccel sem funkcionál tovább kádként, mint arra szükség van. Is igazuk is van, miért legyenek olyan helyiségek és terek egy ilyen pici házban, amik a nap 95 százalékában kihasználatlanul panganak.

Erre a filozófiára alapozva sikerült belezsúfolni 28 négyzetméterbe többek között a nagy konyhát, a házimozit és az edzőtermet. Sőt még arra is figyeltek, hogy olyan részek is legyenek, ahol a három cicájuk jól érzi magát. Tényleg érdemes tehát megnézni a videót, mert rengeteg lenyűgöző megoldást mutat be.

Egyébként ez a fajta szemlélet a gazdaságos helykihasználás jegyében simán alkalmazható a nagyobb, de távolabbi ingatlanok esetében is. Tehát száz négyzetméterbe bepakolható kényelmesen kétszáz négyzetméternyi párhuzamos tér is, ha okosan használjuk ki.

(via)