Kedves, közös reggelindítás a konyhában? Alap:
Együtt lenni ugyanott, miközben mindenki csinálja a maga kis dolgát? Pipa:
Az éjjeli félspontán-félálmos testhelyzetfelvételekről nem is beszélve:
Aztán ami mindezt követi a fürdőben:
Egymás cinkosainak lenni a bevásárlásban, így is voltunk már:
Meg úgy is, hogy a legnagyobb dilemmát az jelentette, mit együnk vacsorára:
Az IKEA-építkezés barkácsintimitása se maradjon ki:
Meg az, amikor megérkezik az első közös sárgacsekk:
Lefojtani egy kivételesen fárasztó munkanapot közös ágybanolvasással:
Esetleg közös főzőcskével:
Jó érzés tudni azt is, hogy van valaki, aki a legapróbb fiszfasz kis problémáddal is törődik:
Ha pedig valakinek igazán pocsék napja volt, akkor is van, aki megfogja a kezét:
Meg persze vannak azok a bizonyos kérdések is:
És azok a véresen komoly összezördülések:
Meg az örökzöld, a másik ölében elalvás:
És a közeli park újrafelfedezése:
És azok a közös élő csetek, amikor mindent ki lehet beszélni:
Egyébként meg úgyis tudod, hogy úgyis minden rendben lesz.
(via brightside)