Ismerősök hívták fel a figyelmet a Facebookon erre a BBC-cikkre, amiben bizonyos Nicolas Sfintescu, a párizsi L’Amarre étterem feje arról mesél, hogy amikor a szemközti La Cosa Nostra pizzériában tüzet nyitott az egyik merénylő – ezzel megölve legalább öt embert -, ő gondolkodás nélkül az asztalok alá és a bárpult mögé parancsolta a saját vendégeit. Majd miután elült a fegyverropogás, és páran kimerészkedtek az utcára, visszaparancsolta őket, és a fémredőnyt is leeresztette az üvegtáblák elé.
Végül úgy döntött, felhívja őket a felső szinti privát lakásába, ahol ételt és bort vitt nekik, miközben arról beszéltek, mi történhetett odakint.
A cikkben közölt képről (fent) sokak számára ismerős arc köszönhet vissza: Nicolas ugyanis a népszerű éneklős-bohém-house páros, a Nôze egyik fele. Amely formációval többször is járt Budapesten, például a 2013-as Electronic Beatsen:
Végül Nicolasszal és vendégeivel szombat hajnali négykor közölték a hatóságok, hogy most már biztonságosak az utcák, és mindenki hazamehet. Benne is csak ezt követően tudatosult, hogy voltaképpen mi is történt az éttermétől alig pár lépésre.