A 2000-es évek elején a dubstep születésénél már ott legyeskedő Benga tavaly, a történelmileg kritikusnak számító 27. életévében jelentette be, hogy visszavonul a DJ-zéstől. Akkor mindezt még azzal indokolta, hogy innentől a családalapításra akar fókuszálni.
Tegnap azonban egy sor Twitter-posztban részletezte az önnyugdíjazásának az okait. Elmondása szerint mániás depresszióban és szkizofréniában szenvedett. Előbbiért a kábszereket tartja felelősnek, utóbbiért pedig az intenzív turnézást.
“Ha ismersz valakit, aki ilyen mentális zavarokkal küzd, akkor megérted, hogy milyen magányosnak érzi magát az ember, amíg ki nem derül, miről van szó. Nagyon sokan szenvednek ettől.”
– tette hozzá. Benga egyébként 14 éves korában cseppent bele a klubéletbe, és mindössze 15 volt, amikor megjelent első kislemeze, a Skank / Dose.